Jönnek az eklipszek: nap és holdfogyatkozások

Minden ősi civilizáció követte a természeti jelenségeket, csillagászati eseményeket. Ilyenkor az energiák felerősödnek, a tudatos embernek segítséget, a tudatosságot mellőző embernek nehézségeket jelentve. A természeti jelenségek egyszerűen adottak. A segítség és a nehézség között a különbség pusztán a tudatosságunk megléte, vagy hiánya.

A misztérium iskolák egyik követelménye volt, hogy a neofiták (beavatásra várók) megtanulják, hogy ne egymás függvényében figyeljék önmagukat, holott ki voltak téve egymás eredményeinek. Meg kellett tanulniuk, hogy ne azt lessék, a másik mit ér el, a másik mit kap, a másik mit tud, a másik hogyan jutott bármihez – az a másik joga/feladatának feltétele/felelőssége/döntéseinek következménye stb. Ha figyelik is egymást, ne versengés, ne megfelelés, ne birtoklási vágy, ne akarás szintjén tegyék.

Miért is volt ez fontos? Mert egymás viszonyában nehezebb egészséges énképet kialakítani. Egészséges énkép nélkül, komplexusokkal, függőségekkel, versengéssel pedig nagyon könnyű letévedni a valós tudáshoz vezető útról – amire egyre jobban vágyunk.


Nézzünk szét, ma hogyan működik a világ?


Minden abba az irányba terel minket, az oktatás, a média, a kapcsolatrendszereink, az értékeink, hogy mindig valami külső dologhoz viszonyítsuk magunkat, az életünket. Sokszor már észre sem vesszük, de pont mi MAGunk maradunk ki saját életünkből. Mások elvárásainak megfelelve, másokkal való versengés áldozatként vonszoljuk magunkat, és meglepő, hogy nem vagyunk boldogok?

Sokan már ott tartanak, hogy nem csak másokkal, de saját magukkal is versengenek – egyre többet, és többet akarnak, mert semmivel sem érzik magukat elégnek, elég jónak.

Izgalmas hónap előtt állunk.

Július végén retrográdba vágja magát a Merkúr, melynek előfázisa már hetekkel korábban is érezhető lehet: sokasodhatnak a félreértések, meg nem értések, konfliktusok, belső feszültség, késleltető folyamatok, így aki fontos döntésen rágódik, hozza meg minél hamarabb, vagy tegye későbbre, mert egy retrográd periódusban könnyű olyan részletek felett elsiklani, amik fontosak lehettek volna. Persze mindenki azt csinál, amit akar, de júliusban érdemes jobban, tudatosabban odafigyelni dolgokra, ok-okozati kapcsolódásokra.

Ilyenkor olyan, mintha hiába szeretnénk előre haladni, valamiért utunkba áll a múlt: felbukkanhatnak régi emberek, le nem zárt régi problémák, fel nem dolgozott sérelmek, érzelmek, régi működésformák, amiktől már régen is szenvedtünk. Mindez azonban okkal történik, hogy nézzük csak meg, mi mindent akartunk úgy magunk mögött hagyni, hogy nem került a helyére, nem lett feldolgozva, nem lett lezárva, nem sikerült megértenünk, nem sikerült elengednünk, vagy épp felvállalnunk, pedig szükségszerű ahhoz, ami felé tartunk.

Jönnek az eklipszek

Mindezt megkoronázza egy részleges napfogyatkozás július 13-án (újholdkor), majd egy teljes holdfogyatkozás július 27-én (teliholdkor – ez lesz egyébként a 2018-as év legjelentősebb csillagászati eseménye), augusztusban (aug.11) pedig egy újabb részleges napfogyatkozás, ami energiák szempontjából igazi csemegének számít – ha nem is éljük meg mindig könnyű időszaknak. (Legutóbb eklipszek idén februárban voltak).

Nos, azoknak, akik energiákkal foglalkoznak, olyasmit jelent egy ilyen eseménysorozat, mint egy szörfösnek a hullám. Tudatosabb életmóddal ez bizony fordítható a javunkra, elakadt, megreked dolgaink kimozdítására, új energiák befogadására. Mintha modern neofitaként bevonulnánk egy beavatási templom előcsarnokába, izgatottan – “Na, mit fogunk itt kapni?” – és kilépne hozzánk egy beavató pap, és arról kezdene el papolni nekünk, mit kell leraknunk, megváltoztatnunk ahhoz, hogy bármit is kaphassunk. Olyan időszak előtt állunk, ahol felmérik magasabb erők, mik a valós szándékaink, hogy a megfelelő helyre tudjanak beosztani minket tanulásunk szempontjából. Nem azt nézik, mit szeretnénk, mit hirdetünk, hanem azt, mire válunk alkalmassá.

Nem egy végleges pályára állásról van itt szó, csupán egy részleges iránybaállásról ahhoz, hogy augusztustól végre kipróbálhassuk mindazt, amit addigra sikerül megtanulnunk, felismernünk, megértenünk. Az iránybaálláshoz pedig meg kell erősödnünk, mert ha nem azokkal kerülünk egy irányba, akikkel szeretnénk, azt fel kell valahogy dolgozni.


Röviden szólva: energiák szintjén augusztusra újabb fontos állomáshoz érkezünk. Érdemes tudatosan figyelni, mi, hogyan, mire próbál tanítani minket, és ne abban vesszünk el, mások mit érnek el, mások mit kapnak, mások mit tudnak, mások mit akarnak, mások hogyan jutnak bármihez, mások mit állítanak, mert letéríthet az útról, ami próbál kirajzolódni előttünk

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!