Tavaly áprilisban az Uluru hegynél meditálva rengeteg üzenetet kaptam. Az előbb az írásaim a kezembe kerültek, és ahogy beleolvasgattam, az egyik aktualitása nagyon megfogott. Így szólt:
A világ egy hatalmas sakktábla, és Isten mozgatja a bábukat rajta. De nem úgy, ahogy mi tanultuk, hogy mezőről-mezőre lépnek a bábuk, ami alapján kilogikázhatnánk, mi lesz a következő lépése, hanem úgy, hogy lineáris vonalú lépés helyett egyik bábú a másik bábú “bőrébe bújhat át”, a bábuk lépésként átváltoznak. Azaz az Isteni sakkjátékban a feladat a szerepek hirtelen felvétele, és az azoknak megfelelő létforma helyes alkalmazása.
Képzeljük el, ha a királynő bábú hirtelen gyalog lesz, de továbbra is királynőként próbál viselkedni. Micsoda csalódások hadának lesz kitéve! Ugyanígy, ha egy gyalog kap királyi pozíciót, jó kis veszteség érheti eleinte a birodalmat, míg bele nem tanul, és mire megszokja, hopp, huszárrá változik, és kezdheti előlről a tanulást… ez az Élet.
Mi is akkor a játék célja?
Nem igazán az, hogy legyőzzük a másik csapatot, nem is az, hogy királyok/királynék legyünk, hanem az, hogy legyünk mi az, AKI JÁTSZIK (tudatosság, felismerés, megértés, játék átlátása), aki a szerepeket kiosztja; ugyanakkor legyünk mi a bábuk is (aki megérti, aki átváltozik, változik, akin keresztül az energiák megmozdulhatnak, és folyamatos teremtés történhet).
Mennyire aktuális ez, amikor sorra borulnak kártyavárak, szerepek, belső világok, és ahelyett, hogy a helyette érkezőt köszöntenénk, a régit siratjuk, próbáljuk egyben tartani, visszarángatni, és nem értjük, miért nem idomul a világ a mi elképzeléseinkhez. Lehet, csak tanulmányoznunk kellene a játékszabályokat, és máris élvezetesebb lenne ez a játék, nem pedig káosz?
One thought on “Isteni sakk”