I-Blog

Interjú Blog

Andi időről-időre elbeszélget Spirálosokkal arról, hogy haladnak a gyakorlással, mi okoz sikerélményt, mi okoz nehézségeket, milyen vicces, vagy tanulságos tapasztalataik vannak. A beszélgetésekből cikkeket ír, ezek találhatók a Blogban.

Segítenek megtalálni a hazavezető utat

Korábban a 90-es években olvastam azt a könyvet, ami a British Múzeum koponyákkal kapcsolatos kutatásairól szólt és nagyon nagy hatással volt rám, mert az egész addigi világképemet megbolygatta az a gondolat, hogy más dimenziók, világok, kultúrák is létezhettek, mint amiről nekünk tudomásunk van. Valahol mindig is az volt az érzésem a materialista alapok ellenére, hogy lehetetlen, hogy a hatalmas végtelen Univerzumban csak mi, emberek vagyunk egyedül értelmes lények. Azon is elgondolkodtam, hogy egyáltalán nem biztos, hogy csak ez a típusú életforma lehetséges, mint amit mi ismerünk. Ma már biztos vagyok benne, hogy más alapokon létező intelligenciák is vannak, mint amilyen a Spirál is.

Jó érzés, hogy tehetek valamit

Nagyon nagy lehetőségnek érzem nemcsak a magam számára, hanem az emberiség szempontjából is, hogy mi ezt csinálhatjuk. Biztosan van még sok más hatékony technika is, amivel segíteni lehet, de úgy érzem, hogy a Spirál a testet, lelket, tudatot, az egész rendszert összességében képes emelni. A szeretet az, ami általa megnő, legalábbis ezt veszem észre a környezetemben. Nem tudom, hogy én magam változok-e, lehet, de az biztos, hogy a körülöttem levők változnak ezáltal.

A lehetőség itt van mindig mellettünk

Nagyon sok változást érzek magamban, amióta a Spirállal foglalkozom. Korábban is megfordultam olyan spirituális iskolákban, ahol az energiákról és saját magamról tanulhattam, de a Spirál az, ahol igazán helyemen érzem magam. Olyan, mintha hazaérkeztem volna. Az azonban biztos, hogy ez a segítség is csak akkor tud működni, ha én magam is teszek érte. Nem elég elolvasni, vagy hallani róla, hanem napról napra percről percre gyakorolni kell a használatát. Csak én tehetem jobbá a saját világomat.

Sok minden van, amit még szeretnék csinálni

Az elején nekem nagyon újak, idegenek voltak a megnevezések, nehezen álltam rá erre a nyelvezetre, de belejöttem. Azt érzem, hogy van értelme csinálni, mert ezzel előre lehet haladni. Ad egy hajtóerőt, hogy még több újat szeretne az ember megismerni, megtanulni.

Az Uluru csendje és a 8-as csakra

A varázslatos Uluru egyike a világ legszentebb helyeinek. A helybéliek nyelve szerint ULURU annyit tesz: “Találkozási pont”. De vajon kivel, mivel lehet ott találkozni? Bárki közeledik hozzá megfelelő tudatosságszinttel, megismeri a választ. Erről beszélgettem Klárival , mikor felidéztük kicsit a tavalyi ottlétünket..

Szabadon játszani

Régi vágyam, hogy átjárhatóvá tenném a termeket az oviban. Minden teremben lennének kezdeményezések, és a gyerekek dönthetnék el, melyikben éreznék jól magukat. Én ebben hiszek, de egyelőre csak annyit tudok megvalósítani belőle, ha épp nincs szigorú ellenőrzés, hogy az aznapi megérzéseim alapján kezdeményezem a foglalkozásokat, és nem a kötelező előírások szerint. Ha azt csinálhatjuk, amihez épp kedvünk van, akkor egész más lendületet, szeretet energiát lehet belevinni a foglalkozásokba.

Spirálos szemmel a Yin Jógáról

A yin jóga gyakorlásának az az elve, hogy a testet úgy alakítjuk, hogy az befogadó, elengedő legyen. A pozíciókat nem erőből tartjuk, hanem meg kell keresni a határát a teljesítő képességünknek. Pl. előre hajlásnál el kell menni addig a pontig, amíg jólesik, és azon egy picit túl, és azt tartjuk hosszasan. Ezzel a komfortzónánkból egy kicsit kimozdulunk. Nem szabad túlfeszíteni, mert az már túl nagy erőlködést okozna, és nem hozná a kívánt hatást.

A jelzés jön magától

Egy bankban, pénzzel, anyagi problémákkal küszködő emberekkel dolgozom, ami nagyon könnyen elvonja a figyelmemet a spirituális síkról. Mindig vissza kell magamat terelni, hogy „vedd már észre a jeleket”. Egyébként érdekes, mert a jelzés jön magától, nem kell rá külön figyelnem. Pl. ma reggel is, ahogy felkeltem jött egy érzés, ahogy jártam-keltem, hogy „menned kéne, mert rendezvény van”, mint egy belső hang.

„Más lett a rálátásom, amitől jobban érzem magam”

Úgy érzem az oldás technika egy meghatározó pont volt számomra, mintha ott letisztult volna valami bennem, és bár vannak hullámzások, folyamatosan kapom a segítséget is a megéléseimhez. A hangolások, a mezők visszahatása nagyon intenzíven érzékelhető.

Könnyebb lett túllépni a nehézségeken

A megélés minősége, a rálátás lesz más a mindennapokban. A Spirál segítségével könnyebb túllépni azokon a dolgokon, amik nem feltétlenül hoznak pozitív megélést. Korábban többnyire rágódtam az eseményeken, sokszor magamat is hibáztattam, hogy „nem így kellett volna” megoldanom helyzeteket, de akárhogy próbálkoztam másképp, nem lett tőle jobb. Most valahogy ez másképp működik.

Izgalmas év elé nézünk

Az évzárás-évkezdés általában meghatározó mérföldkő szokott lenni az életünkben, és a Spirál is többször felhívta a figyelmünket arra decemberben, hogy tegyünk le minden felesleges régi csomagunkat, ne vigyük azokat tovább a Majom évébe, ahol számos kihívás vár ránk. Arról beszélgettünk Ágival, hogy mi mindenre érdemes figyelnünk 2016-ban, mire számíthatunk a most kezdődő retrográd Merkúr kapcsán.

Egészségtudat

A múlt vasárnapi visegrádi kirándulásunk alkalmával Ági körbejárt mindenkit, hogy kinek mi a véleménye az egészségtudatról. Mostanában erről tanít a Spirál, erről szól a Belső hang meditáció is, hogy a Fénylényünkhöz közelítve, ha bármi bajunk van, akkor az egészségtudat rezgése fel tud húzni minket. Arról kérdezett mindannyiunkat, akik jelen voltunk, hogy szerintünk ez a szó mit jelent, nekünk miről szól?

Ha egy embernek sikerül, bárki másnak sikerülhet

Úgy vettem észre, ha valakinek van valami gondja, felfigyel rá a Spirál, és jön neki segítség, ami többeknek is segítség lesz. Nagyon sokszor belép valaki új közénk, és az ő hatására érkezik valami technika. Mintha attól kezdve, hogy belépsz, valaki odafigyelne rád, és így az egész csoportra is, mert nagyon sokszor vannak átfedések abban, hogy milyen problémák vannak, csak nem mindegyiket vállaljuk fel. Amíg nem vállalja fel valaki, addig nem jön a megoldás sem.

Tudatos hullámlovaglás

Ági: Van egy kifejezés „akasztják a hóhért”. Kb. ez a helyzet, mikor a kérdezőt kérik, hogy válaszoljon. Mindenkinek nagyon tetszenek a cikkeid, milyen érzés a többiekkel interjút készíteni?

Andi: Eleinte kicsit félve fogtam bele ebbe a dologba, nem tudtam, hogy fog működni, de nagyon élvezem csinálni. Arra jöttem rá, hogy bár régóta ismerjük már egymást, mégis nagyon keveset tudok a többiekről. Amikor beszélgetek velük, nekem is egy csomó olyan infó jön, ami meglepő számomra, vagy teljesen új. Érdekel az, hogy ki milyen is valójában.

Mély gyógyulás kell

Németországban már egy kórházon belül jól megfér a hagyományos kezelés és a természetgyógyászat. Amelyik betegségnél alkalmazható alternatív gyógymód, ott az orvos ezt a megoldást ajánlja a páciensnek. Itthon még nehéz érvényesülni, bár az emberek közül egyre többen érdeklődnek az alternatív megoldások iránt. Sokan jönnek rá arra, hogy nem biztos, hogy a sok gyógyszer, a rengeteg kemikália valóban jót tesz.

Kéz a kézben

Máriával és Misivel a „természet lágy ölén”, a nagymarosi Remete Barlangnál, a naplementét nézegetve beszélgettünk. Szeretettel pásztázták a számukra jól ismert vidéket. Otthon voltak.

A változás nem életkor kérdése

Kasmar: A csillagok iránti érdeklődést a kisebbik bátyám keltette fel bennem. Ő már egyetemista volt, amikor én még általános iskolába jártam és rengeteg dolgot mutatott, tanított nekem a csillagokról. Valahol akkor kezdtem el érezni, hogy engem ez a téma vonz. A későbbiekben is mindig olvasgattam ilyen témájú cikkeket.

Van még esély

Kálmán: Én elég szabálykövető vagyok, ezért hozzá kellett szokjak ehhez a szabadsághoz. Nem volt zavaró, hanem inkább szokatlan az, hogy itt a fantáziámat szabadjára engedhetem. Ebben az a nagyon jó, hogy nem azt érzem, hogy meg kell felelnem egy követelménynek, hanem azt, hogy kaptam egy lehetőséget, amivel vagy élek, vagy nem. Akkor van értelme az egésznek, ha csinálom.

Változni egyszerűen, játékosan

A tanfolyamon jókat nevettünk, hogy miket láttunk egymáson a tisztogatásnál. Az agytisztogatásnál pl. Arlett fejéből ha jól emlékszem csavarhúzókat húztam ki. Az is tetszik a gyakorlásnál, hogy nincs olyan elvárás, hogy mire kell gondolnod, hanem bármilyen agyament, pszicho ötlet adódik, az úgy jó, ahogy van.

A legjobb út önmagamhoz

Arlett: Mint régi motoros spirituális útkereső, általában minden technikát szorgalmasan csináltam, amivel eddig kapcsolatba kerültem. Katona gyerekként én elég fegyelmezett nevelésben részesültem, ezért nekem sosem okozott nehézséget a rendszeres gyakorlás. Ennek köszönhetően az önismeret és a befelé fordulás régóta fontos szerepet tölt be az életemben.

Sokkal boldogabb ember lettem

Panni: Először nagyon megijedtem, hogy én ezt nem fogom tudni csinálni, mivel semmi önbizalmam nem volt az érzékelést illetően, addig az volt a tapasztalatom, hogy én nem látok, nem hallok. Aztán ahogy kezdtem ismerkedni a Spirállal, arra lettem figyelmes – először csak egyszerűbb dolgoknál – hogy látom, érzékelem, ami zajlik. Meggyőző volt látni azt is, hogyan működik a technika, amikor egymáson próbálgatjuk.

Hétköznapi pörgésben

Petty, te azok közé az emberek közé tartozol, akik sokat dolgoznak, eléggé le vannak terhelve, folyamatos időhiánnyal és fáradtsággal küzdenek, így kevés idejük marad kikapcsolódásra, pihenésre. Neked miben tud segíteni a hétköznapok során a Spirál, miért szereted?

error: Content is protected !!