Azt mondják, a Caminot senki sem járja végig véletlenül. Még akkor sem, ha nem tudjuk rögtön, miért is indulunk el rajta. Ma megerősítést kapott ez az elmélet.

Este szerencsém volt beszélgetni valakivel, akit nagyra tartok amiatt (is), hogy milyen frappánsan tud olvasni a csillagokból, az asztrológiai ábrákból, és megkértem kukkantson már bele az én ábrámba, mert napok óta sírás fojtogat, úgy érzem valami drasztikus változást kell hozzak az életembe, de fogalmam sincs mit. Lövöldözöm a gondolatokat a nagy semmibe, és közben úgy érzem magam, mint aki egy nagy fal előtt áll, és hiába ugrándozik, sehogy sem lát a fal mögé, csak azt tudja, már nem maradhat ezen az oldalán, ahol most áll.

Csak annyit kérdeztem, szerinte lehet puszta szeszély ez a Caminosdi részemről? Nos, eléggé mellbe vágott a válasz. Idézek a jegyzeteimből, amiket a beszélgetés közben készítettem:

Erre az útra már közel másfél éve készítenek fel téged. Ez nem puszta szeszély. Ez az út pont az i betűre, egyfajta vízválasztó az életedben, ezért érzed úgy, hogy szaladnál jobbra-balra, de nincs tovább merre szaladni. Úgy is fogalmazhatnék, hogy „utat kell törnöd” a képleted szerint, amihez az eddigi tisztulások után ez az út lesz egyfajta lezárás, hogy tisztába tehesd az életed. Ez az út egy nagyon erőteljes lelki tisztulási folyamat lesz. Egyáltalán nem a fizikai megterhelés lesz a legfőbb része számodra, hanem a lelki része, amin végig kell menned, hogy megerősödj. 

A Bak jegy része, hogy áldozatokat kell hozni az életben. A Szaturnusz az Ascendenseden van, ami egy fordulópontot mutat. Meg kell erősödnöd fizikailag, fel kell vértezned magad a következő időszakra, és ehhez tisztulni kell olyan terhek alól, amit még mindig cipelsz.

A Camino vízválasztó lesz számodra, mely által jobban önmagaddá válhatsz. Megtanulhatod általa a sors kezébe adni önmagad, ami nem lesz egyszerű, mert a Neptun a felszálló holdcsomóponton van, és számtalan félelem, aggodalom, szorongás tarkítja az utat, ami máris elkezdődött, ezért jönnek a hangulatingadozások. A képlet szerint lesznek nehéz napok, és lesznek mélypontok, amik még mélyebbre fognak vinni, de csak így tudsz megtisztulni, hogy szétválasztódhassanak mások dolgai, és saját dolgaid; hogy lerakhasd mindazt, amiért hibáztatod magad, amit feleslegesen cipelsz (megjegyzés: és én még a hátizsák súlya miatt aggódtam ) Végre meghúzhatod saját határaidat.

Egy dologra összpontosíts, hogy végbemehessen a teljes tisztulás! Erről az útról nem ugyanaz az ember fog visszajönni, mint aki elindul rajta. Olyan a képleted, mintha elindulnál, hogy meghalj, de Fentről visszaküldenek, mert dolgod van még. A csatornázásaid mind tisztulnak általa, mindenképpen vezess naplót! Egy több éves folyamaton vagy túl, mely felbuktatott, kiégetett, újra épített, megint felbuktatott, kiégetett, és a Camino most pontot tehet ennek az útnak a végére. Nagyon jó ötlet, hogy az óceánig akarsz menni, legyen ez a cél!

Mint Bak, olyan vagy, mint egy szikla. Minden egyes lépés koptatni fogja ezt a sziklát. Mikorra kiérsz az óceánhoz, a szikla elkopik, és csak homok marad belőle, ami fel tud oldódni az óceán vizében. Új tartást kaphatsz, új irányvonalakat, de végig kell menni.

A legmegdöbbentőbb az volt, hogy januárban ugyanez a hölgy Szabi képletét nézegette, és azt mondta neki, hogy hiába tervezi júniusra a Caminot, inkább látszik a képletében az, hogy szeptember-októberben fogja végigjárni, és hosszabb út lesz, mint amit ő tervez. Nos, Szabi május-júniusban 35 nap alatt már végigment a Caminon. Én fogok szeptember-októberben kint lenni, és hosszabb időtartamra tervezem…

Akkor most hogy is van ez? Ki, mikor megy? Hol kezdődik ez a Camino, és meddig is tart? Hiszen az egész Camino ötlet januárban pattant ki Szabiból, és ahogy ő készült az útra, meg ahogy végigment, azzal szinte bevezetett engem oda, sőt a bátyámat is, most pedig mi készülődünk, amiben segít nekünk, és mi megyünk rajta végig úgy, hogy közben kapcsolatban leszünk vele.

Az is elgondolkodtatott, hogy sohasem érdekelt a természetjárás, de 2-3 éve hirtelen el kezdtem túrázgatni. Egy-egy napra csak, a térdem miatt, de egyre csak növeltem a távolságokat, és tavaly mindenáron több napra is el akartunk menni, csak győztek a kifogások. Ahogy böngészek az emlékeim között, kezdenek összeállni a kis puzzle darabkák, ahogy az út kirajzolódik. Ám puzzle darabok ide, vagy oda, egyelőre ott tartunk, hogy még végig kell menni rajta, és egyelőre úgy érzem ez az út olyan, mint egy sötét alagút: nem látni mi vár a másik végén, és rühellem a sötétet.

Hogy is kezdtem? Azt mondják, a Caminot senki sem járja végig véletlenül. Még akkor sem, ha nem tudjuk rögtön, miért is indulunk el rajta. Ma nem csak ez kapott megerősítést bennem, hanem az is, hogy a Camino nem csak 800km legyaloglására szükséges idő, hanem sokkal-de sokkal hosszabb, összetettebb folyamat, ami elhúzódik a gyaloglás előtti és utáni időkre.

Még az is lehet, hogy valakiknek az én írásaimmal, későbbi képeimmel kezdődik el (vagy éppen folytatódik) a Camino…hiszen én is így kezdtem. Buen Camino!