Hit és bizalom

Voltak nehéz pillanataim a Camino során, de legtöbbjüket megszépítette a tény, hogy mindig értésemre adtak valamit. Az egyik ilyen momentum üzenete így szólt:

Ahol feladod az elveidet, ott lakozik Isten

Az iskolában mindig arra tanítanak, hogy legyen konkrét elképzelésed, legyenek elveid, legyenek meggyőződéseid. Ez így jól is hangzik. Az élet azonban arra tanít, hogy ismerjük fel, meddig életképes egy-egy elvünk, egy-egy meggyőződésünk, és mikor kell újabb elveknek utat engedni azzal, hogy az előzőt feladjuk, megváltoztatjuk, életképesebbé tesszük. Ehhez a legfontosabb dolog, amit jó, ha az ember megtanul, az a rugalmasság.

Több Camino során írt bejegyzésem is arról szólt, hogyan lehet két vállra fektetni az elmét a test fájdalmainak legyőzésével. De írtam az ellenkezőjéről is, aminek a vázlatát Tantusz elkészítette, csak mivel lefoglalt a gyógyulás, a piszkozatok között maradt az írás. Most megtaláltam…

2017. október 02

Napok óta gyalogolok úgy, hogy egyre több égető, vörös folt jön elő a testemen. Már hatvanat számoltam belőlük. Egyre elviselhetetlenebbek, és csak jönnek elő újabbak. Azóta van ez, hogy valami megcsípett. Nappal még csak elvagyok, de éjjelente olyan égető viszketéssel jár, hogy nem tudok aludni. Egyre fáradtabb vagyok. Azt gondoltam, ezen is túl tudok jutni, úgy, mint a korábbi kihívásokon, úgyhogy csak gyalogoltam, gyalogoltam, küzdöttem, próbálkoztam különböző technikákkal, ami többnyire csak akarásnak bizonyult, köztük kenőcsökkel, diétával, hátha étel allergia, allergiára való készítményekkel, de semmi sem változott.

Samos, bencés kolostor, az odavezető ösvényről nézve

A testemen egyre fentebb haladtak a foltok, már bedagadt a fél szemem, nyakam, fülem, égett az egész fejem. Hiába akartam gondolati úton kilábalni belőle, egyre rosszabb lett. Úgy éreztem, muszáj orvoshoz fordulnom, de pont szombat lett, mire ezt eldöntöttem, és nem lehetett orvost találni. Ezt jelnek vettem, hogy inkább dolgozzak tovább magamon.

Gyalogoltunk hát tovább, igazán szemet gyönyörködtető ösvényeken, de egyre rosszabbul voltam. Már a látásom sem volt tiszta. A rossz közérzet mellett a külsőm miatt is egyre inkább kerültem mindenkit. Ijesztően néztem ki a bedagadt vörös foltokkal a testemen! Éjjel Samosban szálltunk meg. A leírások szerint a szállásunk az egyik legrégebben alapított bencés kolostor volt. Végső kétségbeesésemben, hogy mi lesz így velem, gondoltam megpróbálok itt segítséget kérni az égiektől, más ötletem nem maradt, minthogy imádkozzak, és ehhez, ennél jobb helyre nem is kerülhettem volna. Azt reméltem imám meghallgattatik, és segítségként végre tudok pihenni, aludni, és jobban leszek.

Imám valóban meg is hallgattatott, de nem úgy, ahogy én gondoltam, ugyanis nem a Felsőbb Szintű Lények iránti hitemről tett tanúbizonyságra volt szükség részemről valamiféle spontán gyógyuláshoz. A tanítás másról szólt. 2014-ben teljesen elfordultam az emberektől. Több időt töltöttem kristálykoponyák társaságában, meditációkkal, Spirál gyakorlatokkal, mint az emberekkel. A tanítás az egyensúlytalanságról szólt! A kérdés az lett: mennyire bízok az emberekben, mennyire merem elfogadni mások kompetenciáját, hitelességét, segítségét? Mennyire tudok azonosulni azzal, hogy ISTEN nem csak energiákban, hanem bárki ember társunkon keresztül meg tud jelenni?

Vasárnap lett, és még rosszabbul lettem. A gyógyszertárak zárva voltak, viszont belefutottunk valakibe. Az ő személyével indult meg a segítség-sorozat. Anélkül, hogy beszéltünk volna spanyolul, valahogy mindenkit megértettünk, aki útba igazítani került utunkba. Megtudtuk, hogy Sarriában vasárnap is van nyitva gyógyszertár. Szabi itthonról kikereste interneten a címet, nekünk csak el kellett odáig gyalogolni. A gyógyszertárban újabb segítség „várt rám”, aki nem okoskodott, nem próbálkozott különféle készítményekkel való kísérletezéssel, hanem amikor meglátott hogy nézek ki, azonnal orvoshoz irányított. Nekünk megint csak el kellett gyalogolnunk a megadott címig.

Az orvos nem sokat teketóriázott. Szerinte valami mérges pók, vagy fertőzött bogár csíphetett meg, amire allergiás reakció lépett fel, és adott valami lórúgás erősségű antibiotikumot. A gyógyszerszedés hallatára viszolyogni kezdtem. Azt sem tudtam mit akar nekem beadni! Előjöttek belőlem a merev elvek, kifogások. Idejét sem tudom megmondani, hogy mikor vettem be utoljára gyógyszert, de ez így nem mehetett tovább, úgyhogy félreraktam az elveimet. Sőt, aznap a tervezett kilométerek számát is alább adtuk. 20 kilométer után megálltunk egy olyan szálláson, ami kicsit kényelmesebb, tisztább volt, hogy tudjak pihenni. Szinte az egész délutánt átaludtam. Végre aludtam!

Ma reggel megint tisztán látok. Az antibiotikum megtette a hatását, és az sem zavar, hogy feladtam az elveimet. Nem érzem, hogy bármivel is kevesebb lennék, csak mert én folyton energiákon, gondolatokon keresztül próbálok mindent megközelíteni, és most kitérőt tettem az orvostudomány birodalmába. Jó érzés, hogy valamivel jobban vagyok! Hálával gondoltam mindenkire, aki segített, és mi lehet spirituálisabb, mint a hála megtapasztalása? Gyalogolok tovább, már kevesebb, mint 100 kilométer van Santiagóig, és megint újabb tapasztalatokkal gazdagodtam:

Van, amikor a makacsság, és az önfejűség kitartáshoz vezet, van, amikor viszont egyszerűen puszta butaság.

De hol a határ? Legjobb az aranyközép út. Végülis, mi a fontos ebben az életben? Az, hogy így vagy úgy, itt vagy ott, a lehető legjobban érezzük magunkat, és a lehető legtovább tudjuk ezt az állapotot fenntartani. Mint egy csónakban: bármilyen is a víz hullámzása, sodrása, annyi az életünk, hogy valahogy a csónakban maradjunk, vagy ha kiborulunk, akkor vissza tudjunk mászni.

Ez a többnapos fertőzés, és láz kivette minden erőmet. Kaptam segítséget, de innen magamnak kell talpraállni. A fejem már nem ég, elmúlhatott a lázam, de az arcom még mindig eltorzult a duzzadt, piros foltoktól. Mivel többnyire csak vizet ittam, hátha az méregteleníti a szervezetet, és nem igen ettem, hátha ételallergiám van, teljesen le voltam gyengülve. Ilyen nehéznek még sosem éreztem a hátizsákomat! Van viszont segítségem: visznek a lábaim, és nekem csak velük kell tartanom. Megérte, hogy ilyen sokat foglalkoztam velük!

Az orvostudományban tett kitérőm egyáltalán nem hátramenet volt, nagyon is előrébb vitt! Lehetővé tette, hogy folytassam a barangolásom a spirituális élményekben, a tudatosulási folyamat további fürkészésében. Íme egy példa, hogy a merev elvek nem mindig segítenek előrébb, van, hogy blokkolják a megoldást, míg a rugalmasság átsegít, átvezet – gyakran előre eltervezhetetlen útvonalakon, amik ettől még működőképesek!

Újabb törékeny, de mély állapothoz értem. Ez volt a második ilyen állapot utam során. A gyengeség és kimerültség hatására megint eltűnt az aggódás, a félelmek, a negatív gondolatok. Olyan ez, mint mikor valaki kicsit újjászületik (valamiből), és még csak figyel, leskelődik, még nem tudja miről, mit gondoljon, csak a hála van benne, hogy él, hogy itt van, hogy tanulhat. Mintha kicsit eltűnne az emléke annak, hogy bármi is fájhat, ezért nincs meg a félelme sem, hogy nehogy fájjon. Megtört az akarás. Egy dolgom lett: megengedni magamnak a további utat. Konklúzió:

Dolgozz sokat az alapokon!

Legyen az a lábad, mikor gyalogolsz és hosszú utat kell megtenned, vagy a gondolkodásmódod, az életmódod, mikor kibírhatóbb életet szeretnél élni. Dolgozz sokat az alapokon, mert az meg fog tartani, mikor az építménnyel fentebb időnként gondok jönnek!

Én most új alapokat húztam, most legalábbis így érzem.

Olyan erősek a lábaim, mióta megtanultam megfelelően lépni, és bármikor korrigálni a lépést -, az ütemét, az erejét, az irányát – hogy ahogy most bandukolok, olyan érzésem van, hogy az erős lábaim elbírják a testem, bármilyen gyenge is az. Mintha Isten a kezébe vett volna, és csak vinne, én pedig rábízhatom magam, bármilyen állapotban vagyok – csak az ő lábnyoma látszik, pedig én is haladok, erős, céltudatos lépésekkel, nem a cél felé, hanem egyszerűen a „vagyok”-ban. Otthon az ágyat nyomnám ilyen állapotban, úgy pihennék, itt úgy pihenek, hogy Isten lépked a lábaimban, és a lábaim stabil léptekkel viszik meggyötört testem,míg az pihen.  Leírhatatlan az élmény! EZ nem az én erőm, én túl gyenge vagyok… .

Két nagy tanítást kaptam a Szent Jakab úton: az egyik, hogy merjek hinni az energiában, önmagamban, saját energetikai részemben, belső erőmben, a regenerálódás folyamatában, és menjek tovább, bárhogy fáj a lábam, mert ha orvoshoz fordulok, az megállít, pedig nyugodtan mehetek tovább, mert a haladásról szól a tanítás. A másik a fertőzésen keresztül, hogy tanuljak meg újra bízni az emberekben, hogy álljak meg, hogy segítsenek, mert csak úgy tudok továbbmenni, ha ennek a tanításán átesek azzal, hogy ezért megállok.

Most, hogy ez a kettő összeért, most tudott Isten a kezébe venni.

Tiszteljük embertársainkat, a tudásukat, és mellette ismerjük el az energiák működését! Az én tanításom arról szólt, hogy kapcsoljam össze a földi síkon lévő dolgok szükségességét a láthatatlan világban lévő dolgok szükségességével, és helyesen érzékeljem, mikor melyiknek van itt az ideje, tanítása, egymást nem kizárva, hanem támogatva, megerősítve. Mert a kettő nincs egyensúlyban egymás nélkül, amíg itt a Földön élünk.

Nehéz újra bízni az emberekben, ha valakinek megrendül a bizalma. Nehezebb, mint hinni Istenben. Jobban meg is gyötört a tanítása. A gyötrődésem üzenete pedig így szól:

Minden, és mindenki felől Isten közeledik! Gyakran attól függ, merről érkezik meg, hogy épp merről nem várod. Így tanulod meg, hogy arról is jöhet!

Az elméletét eddig is tudtam. A Camino-n utolért a gyakorlatban is. Ultreia!

(Szerkesztette: Tantusz :heart: )

Köszönet Tantusz barátnőmnek, hogy leírta a gondolataimat, főleg azokat, amik ilyen nehéz pillanatokban érkeztek. Nem lett volna sem erőm, sem kedvem írogatni, blogot szerkesztgetni, de ő gondjukat viselte. Köszönöm! :heart:  

3 thoughts on “Hit és bizalom

  1. Névtelen

    Nagyon jo erzes volt olvasni. Pont ideillo nekem. Koszonom szepen.

  2. andi

    Én köszönöm, hogy ilyen módon Veled lépkedhettem az úton. Sokszor megrendítő volt hallgatni az elcsigázott hangfelvételeket, ugyanakkor felemelő érzéssel is járt látni, ahogy növekedett Benned ez a belső erő, ami minden nehézségen átsegített. Azzal hogy részesei lehettünk a Te utadnak, mindannyiunk Caminójához fontos útjelzőket adtál. Hálás vagyok, hogy leírhattam a gondolataidat!! :heart:

Hozzászólás a(z) andi bejegyzéshez

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!