Hiszem, ha látom…

Minél többet kísérletezek kristálykoponyákkal, annál erősebb a meggyőződésem: alábecsüljük őket. A következő videó felvételek egyik kísérletezésemkor készültek, bemutatják mi a különbség, ha csak üldögélünk kristálykoponyákkal, anélkül, hogy foglalkoznánk velük, és aközött, hogy bevonjuk őket meditációba.

Édesanyámat megkértem, hogy üljön egy kristálykoponyákkal kialakított kör közepére. A kezébe adtam Tao-t (egyik kristálykoponyám), elé tettem egy kisebb koponyát, majd egy sima égő következett, mert úgy könnyebb energia mozgásokat felvenni. A környezet mindig ugyanaz maradt, nem változott a kristálykoponyák helyzete, sem az égő erőssége, egy valami azonban különbözik a két felvétel között: az elsőn csak üldögél édesanyám, a másodikon energiamezőt próbálunk létrehozni a kristálykoponyákkal. Nézzük, van-e különbség az így készült felvételeken!

Első felvétel: üldögélés kristálykoponyákkal

Elsősorban a kézben lévő koponyát, Tao-t videóztam, és anyum testét, megjelenik-e bármi levideózható rezgés körülöttük. Nem igen tapasztalható ilyesmi.

Második felvétel: meditáció kristálykoponyákkal

Ez a felvétel kicsit hosszabb, mivel időt kellett hagyni a meditálásra. Egy idő után ugyanazokat a területeket igyekeztem videózni, csak most meglepődtem…

Hogy mi is történik a felvételen? Hónapok óta kísérletezek különféle gyakorlatokkal azon, hogyan kombinálható össze az emberi elme ereje a kristálykoponyák csak sejthető működésével, létrehozva így egy végtelenül nyugalmas erőteret, amit kvantummezőnek neveztem el. Ebben a mezőben sokkal mélyebb meditációs állapotokat lehet elérni, mint sima (kristálykoponyák nélküli) meditációval, felgyorsul a regenerálódás folyamata a fizikai testben, vagy épp érzelmi síkon, nyugtató hatású, és gyakori alkalmazása érdekesen tágítja látószögünket, látásmódunkat, ami  hatására elfogadóbbak, megértőbbek, békésebbek lehetünk.

Az így létrehozott mezőnek azok szerint, akik kipróbálták, érezhető fizikai tünetei is vannak – felerősödő zsibogás, bizsergés, kitágulás érzet, nyugalom, vidámság stb. Egy korábbi írásomban összegyűjtöttem, milyen visszajelzéseket kaptunk, mikor távban is kipróbáltuk mindezt (korábbi íráshoz klikk). Magam is meglepődtem, hogy a távolság nem képezett akadályt, sőt az sem, hogy csak fényképről láttuk, kivel fogunk kísérletezni a megbeszélt időben.

A mostani kísérletünk azért hoz nagy örömet, mert láthatóvá tette, hogyan aktiválódnak a kristálykoponyák meditáció hatására, kibocsátva magukból egy energetikai mezőt, ami segít nekünk, hogy még mélyebben, még nyugodtabban fordulhassunk magunkba – amivel esetleg rátalálhatunk problémák megoldására, megérthetjük történések okait, ránk talált tanítások értelmét stb., amire napjainkban nem egyszer szükségünk van.

Az eredményeken felbuzdulva folytatom tovább a kísérletezéseket, amihez nagy örömömre, egyre több társra akadok. Úgy tűnik, nem csak engem érdekel, hogyan vonható be mindennapjainkba saját életünk nyugodtabbá tételéhez a kristálykoponyák varázslatos világa.

Ha érdekel a kristálykoponyák világa, nézz be a Facebook csoportunkba! Klikk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!