Hajhullás – betegség?

Mint a természetben mindennek, hajszálaink élettartamának is megvan a saját ciklusa, szerencsénkre nem úgy, mint a faleveleknek, hogy egyszer csak mind megkopaszodunk, majd újra hajkoronát növesztünk – bár akkor biztos az lenne természetes. Hajunk hullása természetes folyamat, a hajhullás mértéke azonban már sugallhat olyan problémákat, amiknek érdemes utána nézni, ha nem szeretnénk elveszíteni hajkoronánkat.

Korábban fel sem tűnt, napjainkra azonban hihetetlen sok embernél látom, hogy foltokban ritkul a haj a fejtetőn, nőknél is „csúszik felfelé a homlokvonal”, egyre erőteljesebben látszik a fejbőr az elválasztásoknál stb. Talán az egyre egészségtelenebb táplálkozás, kevés egészséges folyadékbevitel, az egyre megfeszítőbb tempót diktáló életvitel, a tartós stresszes mindennapoknak tudható be mindez. Úgy tűnik, a hajritkulás, hajkopás meglehetősen sok embert érint, férfiak és nők között egyaránt.

Mivel 3 éve drasztikusan hullani kezdett a hajam, ami miatt fel kellett dolgoznom, hogy a külsőm teljesen  megváltozik, hiszen elveszítettem az addigi hosszú hajkoronám, teljes mértékben meg tudom érteni, milyen kétségbeesésbe, érzelmi mélységbe, komplexusokba tudja mindez sodorni azokat, akiknek akár munka miatt, akár más okból, fontos a külsejük, megjelenésük. Azért szeretnék írni pár sort erről a témáról, mert én nem vettem figyelembe a jeleket, és túl későn fordultam segítségért szakemberhez. Más ne járjon így!

Ha kóros hajhullással állunk szembe, nem fog segíteni rajtunk semmilyen kencefice, amit a boltokban kaphatunk. Kipróbáltam mindent, ami a piacon elérhető, egy vagyont költöttem csodasamponokra, vitaminokra, gyógynövényekből álló készítményekre miközben egyre csak telt az idő, és a tünetek egyre erősödtek. Elértem abba a fázisba, amikor a fejbőrömön égető, apró tűszúrásokat éreztem folyton, és ha megemlítettem fodrásznak, bárkinek, mindenki csak legyintett. A hajam pedig egyre csak hullott.

Mivel épp külföldön tartózkodtam munkámból kifolyólag hetekre, interneten próbáltam valahogy információkhoz jutni, segítséget találni. Az egyik itthoni honlapról választ is kaptam. Végtelenül megérintett, hogy a válasz nem pusztán arról szólt, mikor tudnék személyesen megjelenni, hanem önzetlenül segítségemre sietett, és a leírt tüneteim alapján elsősorban nyugtatni próbált, másodsorban azonnal kiderült, milyen vitaminokból, milyen mennyiség bevitelére van sürgősen szükségem addig is, míg egy komolyabb vizsgálatra el tudok jönni.

A személyes találkozás további megerősítést hozott, hogy jó kezekbe kerültem, akkor is ha a diagnózis nem volt biztató a türelmetlenségem számára, és kénytelen voltam belefogni egy hosszú, hónapokig tartó kúrába, aminek viszont legalább volt eredménye, nem úgy, mint a boltban beszerezhető csodaszereknek.

honlap ajánlóhoz klikk a képre

Gyöngyiben nem csak egy hajgyógyászt ismertem meg, hanem egy életvidám, embert, aki lelkileg épp úgy figyelt rám, mint szakmailag. Tökéletesen tudta kezelni, hogy meghallgasson, de ne hagyjon átfordulni önsajnálatba. Reális információkat adott, biztatott a kitartásra, és nem áltatott azzal, hogy pár hónap múlva minden rendben lesz, így csalódás sem ért.  A szakmai tudását bizonyítja, hogy az első sikerélmények pontosan akkor érkeztek meg, amikorra mondta.

A honlapján (lsd. kép fent) bárki olvashat arról, milyen fejbőrproblémák, hajproblémák fordulhatnak elő. A vizsgálatok eléggé összetettek, ami alapján igyekszik minél pontosabban behatárolni a hajhullás okát. A mikrokamerás vizsgálaton túl vérvételre küld el, ha kell belgyógyászati vizsgálatokat ír elő, vagy a hormon háztartás kivizsgálását szorgalmazza stb. Miután kiderül a hajhullás pontos oka, olyan hajgyógyászati termékekkel dolgozik, amiket nem lehet csak úgy leemelni egy polcról a boltban, professzionális hajápolószerekről van szó (lsd. O’rising, Sentiree stb.), és nem kell azon töprengeni mikor, melyik szakaszban mi a legmegfelelőbb, mert ő kiválasztja. Ha esetleg én javasoltam valamilyen terméket (sampont, balzsamot) sohasem zárkózott el tőle, mindig figyelembe vette hogyan építhető be a kúrába. Az újonnan nőtt „baba”hajszálaknak segített megerősödni, én pedig lépésről-lépésre megtanultam, hogyan lehet a hajszálak egészségét megőrizni megfelelő életvitellel, stresszkezeléssel, elegendő folyadék- és vitamin bevitellel, és nem csupán megfelelő hajápolási termékekkel.

Már nem kell járnom Gyöngyihez hajproblémákkal, amint meggyógyultam, „elengedte” a kezem. Tanácsokat továbbra is ad, ha kérek, és fodrászként szívesen bízom rá a hajam ilyen szaktudás mellett. Bátran ajánlom bárkinek, nem csak kóros hajhullás esetén, hanem bármi gyanú felmerülése esetén, ha hajkoronánkat veszélyben érezzük – jól jöhet egy reális alapokra épített megnyugtató szó!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!