Sokszor írok arról, mennyit tud adni, ha rátalálunk olyan dolgokra, amik fel tudnak tölteni. Sokunknál meg is van ez, de többnyire vágyakozás szinten marad, mert az időnket továbbra is inkább problémamegoldásra, hétköznapokban való helytállásra fordítjuk. Pedig az, amit szeretünk (vagy szeretnénk) ugyanúgy lehetünk, mint az, amit nem szeretünk, ami csak kötelességünk. Minden részünket egyformán kell táplálnunk, akkor kezdenek megtalálni minket a csodák.

Tantusz beszélgetése következik Dettivel, akit egy olyan szenvedély segít önismereti útján, ami a mi szemünket, lelkünket is gyönyörködteti (minden mellékelt kép saját fotója).

Tantusz: Már rég találkoztunk veled személyesen, de többen is figyelemmel kísérjük a facebookon új hobbid gyümölcseit. Erről az új szerelemről szeretnélek kérdezni. Mióta vonz a fotózás?

Detti: Igazából mindig is érdekelt, de ahogy a profi fényképész testvérem fogalmazott, én inkább olyan „turista fotós” voltam.

Tantusz: Ez mikor fordult komolyabbra?

Detti: Tavaly augusztusban Pesten találkoztam azzal a csoporttal, akikkel még jobb agyféltekés rajz tanfolyamon ismerkedtem meg. Volt köztük egy fotós fiú, akivel beszélgettünk rajzokról, technikákról és felajánlotta, hogy nagyon szívesen megtanít a fotózás alapjaira. Ő magyarázta el hogyan kell jól használni a fényképezőgépet, illetve hogyan lehet „meglátni” a témát akár egy falevélben is. Azóta teljesen más szemmel közlekedek az utcán: nemcsak nézek, hanem látok is dolgokat magam körül, és lelkesen fényképezek. Főleg mióta Karácsonyra kaptam egy igazi tükörreflexes fényképezőgépet is.

Tantusz: Rád hogyan hat ez az új szenvedély?

Detti: Úgy érzem, ezáltal én is változtam. Sikerül kilépnem abból a „csendes, zárkózott, nem tud nemet mondani” szűk skatulyából, amilyennek mások ismernek. Baráti körben nehezemre esik másként viselkedni, mint ahogy megszokták tőlem, mert meghökkentő lenne. A fotózás viszont segít, hogy szabadon megélhessem azt, amihez épp kedvem van. Pl. nem zavar, hogy lefekszem a Balaton közepén a jégre, mert épp le akarom fényképezni ott azt a kis jégtömböt. Ilyenkor nem gond átlépni a saját korlátaimat, nem érdekel, ki mit szól hozzá, mert nem létezik más, csak a fényképezés. Abszolút ki tudok kapcsolni.

Sokat barangolok egyedül a Duna-parton, a szigeten, vagy az erdőben, akár késő este is megyek fürkészni a csillagos égboltot, és ez örömöt okoz. Csak az ismerőseim folyamatos aggódása bizonytalanít el, hogy „hogy merek egyedül ilyen helyekre járni?” Magamtól meg sem fordult a fejemben, hogy tartanom kéne bármitől és igyekszem is elhessegetni ezt a gondolatot.

Tantusz: Mi az, ami téged a fényképezésben megfog, mint lehetőség? A szépség, a kreativitás, vagy inkább az üzenet része fontos?

Detti: Azt keresem, ami számomra mond valamit, aminek egyfajta üzenete lehet. Pl. nagyon szeretem a virágokat, a róluk készült makrókat, vagy érdekes lehet egy földön heverő falevél, amiről épp a magányra asszociálok. Próbálok olyasmit kifejezni, ami akár egyfajta érzelmet is mutat. Eddig inkább tájképeket fotóztam, de mostanában elkezdtem foglalkozni portrékkal is.

Tantusz: Úgy tűnik, hogy ez a fotózás dolog egy olyan igazi nagy szerelem neked.

Detti: Elég sokféle kreatív dolgot kipróbáltam eddig, amikről úgy gondoltam, hogy segítenek megtalálni önmagamat, hogy ki tudjak törni a megszokott skatulyáimból. Ezért kezdtem el annak idején a quillinget, a selyemfestést, vagy a mandalákat és a szoborkészítést. Mindegyikben a nekem szóló üzenetet kerestem, és hogy másoknak vajon mit mond mindez. De igen, tényleg úgy érzem, hogy most ez a fotózás az igazi, és persze utána a photoshop, amikor megszerkesztem a képeket és közben próbálom felfedezni a különféle technikákat. Nagyon élvezem, késő estig ezzel foglalkozom és nem is fáradok el.

Tantusz: Abszolút érezhető, hogy sokat nyitott rajtad ez az új tevékenység. Gondolom ez nemcsak kívülállóknak látszik, hanem formál belülről is.

Detti: Én úgy érzem, hogy változok, és már egyre kevésbé foglalkoztat, hogy a többiek mit szólnak hozzá. Amikor fotózok, akkor teljesen ki tudok kapcsolni és olyankor semmilyen probléma, semmi más nem létezik.

Tantusz: A hétköznapi konfliktusok, stressz feloldásában, kompenzálásában is tud neked segíteni a fényképezés?

Detti: Volt már olyan helyzet, hogy nagyon ideges, feszült voltam, és inkább fogtam a fényképezőgépemet és elmentem. Amikor visszaértem, már nem érdekelt a probléma, ami korábban bántott, az egész távolivá vált.

Tantusz: Változtatott valamit az életritmusodon, a szokásaidon ez az új hobbi?

Detti: Elég sokat bújom a netet technikai megoldásokat keresve, a családom szerint kicsit túlzásba is viszem. Ha van egy szabad félórám reggel, azonnal megyek ki a kertbe fotózni. Vagy munka után kikapcsolódásképpen is szívesen útra kelek a fényképezőgépemmel.

Tantusz: Mennyire fontos mások visszajelzése a képeidről?

Detti: Sajnos viszonylag kevés olyan visszajelzést kapok, ami javító szándékú, hogy mit lehetne még korrigálni az adott képen, vagy technikán, pedig örülnék neki. A fotós testvérem pl. nem akar ebbe beleszólni, néha lájkolja egy-egy képemet. Az mindenképpen sikerélmény számomra, ha úgy érzem, hogy visszaköszön a képen az, amit előzetesen elgondoltam.

Tantusz: Ha hirtelen nem lenne lehetőség többet fényképezni, akkor mi lenne, ami ennek kapcsán a legjobban hiányozna neked?

Detti: Leginkább az, hogy „menni, látni”. Sokszor nem történik más, csak azt élvezem, hogy szabadon barangolhatok, kikapcsolódhatok. Persze jól esik, ha elismerik, hogy egy-egy képem jól sikerült, vagy megkérnek, hogy fotózzak rendezvényeken is.

Nemrég teljesen „beteg voltam”, amíg egy hónapig nem volt jó a fényképezőgépem. Igaz ugyan, hogy mobiltelefonnal is meg lehet örökíteni egy-egy élményt, de az nem az igazi. Nem adja meg azt a döntési szabadságot, amit egy jó fényképezőgép meg tud adni.

Tantusz: Ennek a műfajnak is sokféle fajtája van, elég változatos lehet.

Detti: Igen, van a makro, a természetfotók, a virágok, a portrék. Mindig van, aki segít egy-egy témában. Minden embertől mást lehet tanulni és ez is nagyon jó.

Tantusz: Komolyabb tanfolyamban nem gondolkodtál?

Detti: Nézegettem már, hogy milyen jó lenne, de egyrészt mind Pesten van, másrészt pedig olyan időbeosztással, amit munka mellett, szabadság terhére nem lehet megoldani.

Maradnak az interneten elérhető videók, leírások. Annál nagyobb sikerélményt jelent, amikor nekem is működik egy-egy technika az instrukciók alapján. Sok örömöt ad ez a fajta felfedezés.

Tantusz: Kívánunk neked további sok vidám, kreatív pillanatot! Köszönjük, hogy mindezt megosztottad velünk!