Ezt most miért mondod nekem?

Egyik kedvenc idézetem: “A legnagyobb kommunikációs probléma, hogy nem azért hallgatunk meg valakit, hogy megértsük, hanem hogy reagáljunk.” Eképp próbálok megfigyelve, odafigyelve hallgatni: megfigyelve önmagam, és azt is, aki beszél. Így viszont azt vettem észre:

Sokszor nem azért beszélgetünk, hogy mondjunk is valamit, hanem hogy érzelmileg visszajelzést, figyelmet kapjunk

Mióta kifejezetten odafigyelek arra, hogy meghallgassam azt, aki szól hozzám, feltűnt, hogy egy-egy beszélgetés nem csak arról szól, ami a témája. Hadd hozzak erre egy példát.

Többször is belekerültem ugyanabba a helyzetbe: mindenáron azt szeretették volna, ha igazat adok valamiben. Hiába mondtam el, hogy az, hogy másként gondolom, az nem a személyükről szól, attól még lehet igazuk, hogy én másként gondolom, ők megbántódtak, kiborultak, a reakciók széles skálájával találkoztam. A végén engem kezdtek kritizálni, és az eredeti téma már nem is volt fontos. Már nem puszta véleménykülönbség volt, hanem személyeskedés. Nekem meg már elegem lett az ilyen beszélgetésekből, mert sehova nem vezettek.

A minap újra előfordult, és ahogy üldögéltem az egyik kristálykoponyával, viccesen feltettem a kérdést magamnak: Ez meg miről szólt már megint? Miért jönnek újabb, és újabb erőfeszítéssel ezek a szituációk? Mit válaszoljak? És mint akinek diktálnak, már be is indult a monológ a fejemben.

Hagyd rájuk! Tök mindegy, mit mondasz. Ezek az emberek valamikor nagy tudással rendelkeztek előző életükben, de ez a tudás elveszett. Megvan az oka miért. Bennük megvan még az emléke annak, ahogy méltatták őket a tudásuknak köszönhetően, de ezt most nem kapják meg. Újra és újra belefutnak, hogy a gyakorlatban már nem áll rendelkezésükre az a tudás, és a visszajelzések is mutatják, nem úgy viszonyulnak hozzájuk az emberek, nem ismerik el őket, így egyre jobban képzik magukat, próbálják pótolni, ami elveszett, és újra és újra provokálnak, tesztelnek, hogy visszajelzést kaphassanak: most már jobb?

Amikor nem adod meg nekik a lehetőséget, hogy okosnak hihessék magukat, csak megerősíted a fájdalmukat, a veszteségüket, a lelkiismeret furdalásukat (hogy hagyták elveszni), amit éreznek, hogy nincs meg, ami valaha megadatott. Hirtelen te leszel a hibás, hogy így kell érezniük általad. Ha egyet értesz velük, akkor is újra neki fognak futni, mert ők maguk is érzik tudat alatt, hogy mi az igazság, ezért folyamatosan kell a visszajelzés a lelki békéjükhöz kívülről, belül ugyanis ők maguk nem tartják magukat elég jónak, okosnak. Teljesen mindegy, mit válaszolsz.”

Ekkor megkérdeztem magamban, rendben, de miért nem mással szívatják magukat?

Rivalizálás életeken át. Ott voltál, most is itt vagy. Kerüld el őket, mert te úgysem tudod visszaadni nekik azt, amit keresnek. Csak érzelmi zsarolás az egész, ahol kiprovokálódik, hogy panaszkodhassanak, és figyelmet kaphassanak legalább úgy.”

Mivel is kezdtem? Ja, az idézet, mi szerint a legnagyobb kommunikációs probléma az, hogy nem megértünk, pusztán reagálunk. Nos, meglehet van egy nagyobb kommunikációs probléma: nem arra használjuk a kommunikációt, amire való: konkrét információ átadás, csak utalgatunk vele, így lesz eszköze érzelmi zsarolásoknak, komplexusok elfedésének stb., és nem tisztázzuk, hogy ez rólunk szól, és nem arról, akivel beszélgetünk, mégis őt tartjuk hibásnak, ha összeveszünk, csak mert nem az történt, amire számítottunk: elmaradt a megértésünk, nem támogattak minket abban, hogy jobban szeretve szeretnénk érezni magunkat, nem bizonygatták, hogy nem is vagyunk hibásak, rosszak stb.stb.

Valahol érezzük ezt, nem? Tudat alatt sokszor hárítjuk a valós szándékot, amivel felénk fordulnak beszélgetés álcájával, és inkább oda sem figyelünk a másikra, mert annyira nem őszinte a dolog. Egyre csak csúszik a kommunikáció, ami híd lehetne egymás felé, önmagunk felé, de  az ilyen hidakon egyre többször nem sikerül találkoznunk. Változtatunk rajta?

2 thoughts on “Ezt most miért mondod nekem?

  1. Maya

    Sajnos nem fogadják el, hogy jó szándékkal oda figyeléssel szeretnénk segíteni,megértetni mi helyes,mit látunk mi abban a helyzetben, rávezetni.Észrevétellel, megérzéssel, tapasztalattal, csak a negatív dolgok a jók amik érnek vajon?A rossz tapasztalatok, csak az elfogadhatók vagy az ego játéka?Meghallgatom és nem rágódom rajta, hogy miért is mondta a másik ezt,nem térek ugyan oda vissza a sebeim nyalogatni. :heart:

    Reply
    1. ági Post author

      szia Maya :bye: lehet nem fog tetszeni a válaszom, mégis hadd mutassak valamit.

      Nem mindegy, mi motiválja energetikailag a segítséget. Különbség van, ha azért szeretnék jóindulatúan segíteni, mert karmikus lelkiismeretfurdalásom van valamiért, amit előző életben tettem, és az egész segíteni akarás rólam szól, a feloldozásomról, és nem arról, a másiknak szüksége van-e a segítségemre, vagy sem. Vagy karmikus adósságom van valaki felé, és fel kell ismernem, hogy én vagyok a láncszem, hogy a másik előrébb léphessen. Vagy valaki tőlem szeretne mindenáron segítséget, és én megpróbálkozok vele, de közben olyan élmények érnek minket, amiből esetleg barátság lehet. Sorolhatnánk a variációkat.

      Látszólag mind a segítségről szól, pedig mind másról szól. Mindig mind a két oldal nézőpontja fontos. Ha nem fogadnak el segítséget tőled, akkor az valami másról szól. Nincs mit sajnálni rajta, azt keresd mit mutat, mit tanít, lehet az elutasítással pont ő segít elfogadást tanulni. Valami mindig kiegyenlítődik, ha jól értelmezzük a dolgokat. :heart:

      Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!