Előre, vagy hátra?

Szegény embert még az ág is húzza.”- mondja a közmondás. Kellenek az olyan spirituális közmondások a nagy elméleti bölcsességek mellé, amik a gyakorlati nehézségekre utalnak, hogy kiderüljön, nem csak mi vagyunk bénák, hanem ennek ez a módja.

A tudatosulás folyamatában egyszerűen sokkal nehezebb előre haladni, mint hátra.

Ha valami egyre ismerősebb, megörülünk neki, pedig az többnyire már az elakadást sejteti, és előbb-utóbb az unalom, kedvtelenség, kiégés földjére tévedünk, ami motiválni próbál minket új irányok felé. Ha valami megélésében egyre rosszabb, mégis az új gondolata egyre félelmetesebb, ott már egyenesen lemaradtunk valami lehetőségének felismeréséről, ami olyan értelmezéshez vezethetett volna, ami segít irányt váltani, ami megmagyaráz, ami megoldások ad, ami képes visszacsepegtetni az életet egy kapcsolatba, a fizikai egészségünkbe, bármi élethelyzetbe, amit lelaktunk régi mintáinkkal.

Legtöbbször azonban megtartjuk a régi mintákat. Megoldásként megpróbáljuk levedleni a régi kapcsolatot, régi munkahelyet, régi életszituációt, de egy ugyanolyanba sétálunk át, ami új helyszín, új személyek, függőség/félelem új tárgya miatt újnak tűnik, de ugyanabba az irányba tartunk velük is.

Az életenergia olyan, mint egy apró magocska, amiből kiserken a hajtás, és vidáman elindul, utat törve magának, hol erre, hol arra, felfedezve vizet, szelet, napsütést, porhanyós földet, mely mind hozzájárul a fejlődéséhez, életéhez, az elme pedig a szikla, ami ha útját állja, elveszíti a napfényt, a vizet, a szelet, és a kis hajtás el kezd sorvadni, kiszáradni, megtörni.

A tudatosságunk ugyanúgy fejlődik, mint az apró magocska: szélre, vízre, napsütésre, táperőre, azaz kreativitást éltető kihívásokra van szüksége, egy hermetikus közegben eltompul, és a biztonság vágyunk sokszor nem más, mint ilyen hervasztó hermetikus közeg.

A biztonságvágyunk átformálja bennünk az értékeket, és arra tanít, hogy redukáljuk le a figyelmünket arra, hogyan építhetünk biztonságot adó “falakat”, csakhogy így kizárjuk az éltető vizet, szelet, napsütést is, és hiába próbáljuk mesterségesen előállítani, az sohasem lesz ugyanolyan éltető, tápláló, és egy idő után a falak között elsorvadnak azok a képességeink, amiket a természetes elemek tápláltak, lásd intuíció, alkalmazkodóképesség (megértés befogadása) stb. A mesterséges életmódunkban, a megtanult mintában a gondolataink ugyanolyan merevvé válnak, mint a biztonságosnak tűnő falaink.

Nehezünkre esik felismerni, hogy mivel lépünk előre, és mivel ismétlünk, hiszen nincs “természetes napfény” az életünkben, ami megmutathatná, hol vannak sziklák, amiknek az árnyékában tapogatózunk épp.

A Földön az időbeliség érzékelése csakis előrehaladást mutat, ezért azt hisszük, bármivel csakis előre haladunk, a tudatosságunk fejlődése azonban összetettebb, több tényezőtől függ, mintsem kimerülne az idő puszta előrehaladtával.

A legtöbb belső feszültség pont abból ered, hogy lemaradunk saját magunk fejlődésének lehetőségeiről, és elmarad a megértés, elfogadás képessége, amit utunk során elsajátíthattunk volna, a megfelelő irányok követésével. A régi falak, régi minták már nem biztonságot adnak, hanem akadályokat képeznek előttünk!

Azért születünk le újra, és újra, hogy előrébb küszködjük magunkat megértésünkben, elfogadásunkban, a szeretetre való képességünkben, ehhez pedig el kell kezdenünk falakat bontani!  Az előre haladás nem más, mint falak bontása. Enélkül bármerre is néz a tekintetünk, bárhogy pereg az idő homokja, a régi tendenciákat követve továbbra is hátrafelé haladunk, és egyre több falat húzunk az új energiák útjába…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!