Egyet tudunk érteni abban, milyen fontos az elengedés, milyen lépcsői vannak, hogyan hat ránk. Ma reggel azonban azzal a gondolattal ébredtem, hogy most azon gondolkodjak el, mi az egész lényege.

Elgondolkodtam. Elsőre azt a választ adtam, hogy felszabadulást jelent olyan dolgok alól, amik lehetetlenné, terhessé váltak, de mégis szeretnénk, vágyunk rá, azaz a lényege, hogy ne zárjon be minket valami illúzió dobozába, hogy “Mi lenne ha…” Ne kösse le az energiáinkat felesleges harcokkal (külső, belső). Így kerülünk közelebb egy békésebb állapothoz.

Másodjára távolabb léptem, és nem csak arra figyeltem milyen átmeneti jó érzéssel járhat az elfogadással, vagy kompromisszumokkal járó felszabadulás (egyetlen életen belül). Egy hatalmas mátrix jelent meg a fejemben, aminek a közepén ott ültem én, és körbevett, mint valami börtön, egy csomó karmikus szál, amiben alig tudtam mozdulni, mert behatárolt énképekké tettek a karmikus feladatok. Én, én, én… Én – mint feladatok gyűjteménye, mely feladatokat szereplők aktiválják. Én, a feladatok és szereplők viszonyában, és minden én jó távol van az igazán megértést adó MAGtól, a korlátlan, szerepek nélküli éntelenségtől.

A te szereped csak addig van jelen, míg aktiválnod kell, míg ébren kell tartanod az én szerepem. Az elengedés nem rólad szól, hanem egy saját szerepemmel kell megküzdenem, ami életképtelenné vált.

Amikor el kell engednem valakit, vagy valamit, azzal szerepeket kell lebontanom, új egyensúlyi állapotot kell létrehoznom, amivel önMAGamhoz kerülhetek közelebb. Ha nem teszem meg, ha csak megpróbálok átértékelni, újabb szerepeket létrehozni, az adott énképeket megerősíteni, újabb körforgásba sodródok, és a régi szálak is aktívak maradnak, újabb epizódok lejátszásához, esetleg egy következő életben. A Felemelkedés folyamata pont erre próbál ráébreszteni! Egy nagyobb képben próbálja megmutatni a szabadulást, de amíg csak jelen életünk kellemes és kellemetlen megéléseire fókuszálunk, addig csupa nehézségként fogjuk megélni, és maga a nehézség is csak egy szerep.

Az elengedés folyamatában saját, ragaszkodó énképünk lebontása azért nehéz, mert a másik elveszítésével saját szerepünk, saját énképünk “haldoklását” éljük meg. A Vízöntő korszaka pedig a szerepekből próbál kimosni bennünket, és ez nehéz, míg nem tűnik fel, mi miről szól, kinek mi is valóban a szerepe. Nehéz, míg nem MAGunkkal próbálunk kapcsolódni, csak újabb szerepekkel…