Együtt, nem egymás ellen

Tegnap szerettem volna elutazni Budapestről. De a lakás bejárati kapuja elromlott, így kint rekedtem a lakásomból, ahol a csomagom volt, benne a kristálykoponyával, amit vittem volna magammal, és mire bejutottam segítséggel, a vonatot már elérni sem volt esélyem. Utána még két vonatot szalasztottam el különböző, rajtam kívül álló okból. Erre aztán felmerült a kérdés bennem: ez meg mi?

Vannak dolgok, amik ha nem úgy alakulnak, ahogy mi szeretnénk, lehetőségünk van arra, hogy tomboljunk, elégedetlenkedjünk, vagy megkereshetjük, mit üzennek nekünk, és meglépjük azt, amit a kialakult helyzet vár tőlünk.

Hazabandukoltam, és beültem a kristálykoponyák közé. Egyetlen gondolat jött: „MOST meditálj a kristálykoponyákkal, minddel! Mivel nem cipelted volna magaddal mindet, emiatt itt kell maradnod.” Kérdeztem, holnap nem jó? A válasz: „MOST”.

Fogalmam nincs, ez a MOST máshol, másoknál mit takart, közben mi minden történhetett, az Ember nem igen figyel oda ilyen jellegű párhuzamos összefüggésekre. Azt gondoljuk nincs sok különbség most, és most között, pedig a párhuzamos síkok változatos mátrixa miatt egyetlen pillanat sem ugyanolyan, egyetlen pillanat sem ugyanarra jó, így elszaladhatunk olyan pillanatok mellett, amik lehet fontosabbak lettek volna más pillanatoknál valamihez. Mivel eddig mindig értelme volt annak, amire a kristálykoponyák figyelmeztettek, akkor is, amikor előre nem látszott, hogy bármi értelme lett volna, szót fogadtam, és leültem csendben 35 kilónyi kristálykoponyával meditálni.

Minél több időt töltök velük, annál inkább érzem a nyomásukat: EZ MOST egy olyan helyzet, amikor voksot kell letenni MAGUNKBAN emberség, igazság, békesség mellett, hogy EZ sokasodhasson rajtunk keresztül, és ne a félelem, gyűlölet, vetélkedés, vagy épp elkeseredés, reménytelenség és manipulálhatóság terjedjen. EZ MOST olyan időszak, amikor nem csak látható síkon mérettetünk meg, hanem láthatatlan síkokról is. Valami alapjait keresi bennünk, rajtunk keresztül.

Ha igaz, hogy országunk területén egykor magas szintű civilizáció élt, és ezek az energiák próbálnak visszaerősödni, valamikor el kell kezdenünk megmutatni, kiben, mennyi emberség, őszinteség, becsületesség, tolerancia, béke, tudatosság, bölcsesség stb. bujkál, amit próbál elnyomni a félelem, az indulat, a megtévesztés, az érdekektől vezetettség, a jelenlegi események …

Nyirkai jóslat részlet:

„A haragosok megbocsátanak egymásnak, az irigy örül más szerencséjének, a rátarti nem rázza a rongyot, a közönyös siet segíteni.”

Mikor kerül sor erre a részre? Mielőtt ” a nép fele elpusztul”, vagy utána, ahogy az eredeti jóslat sorai követik egymást.

Nem kerülhetjük el azt, amitől félünk, hiszen az energiák vonzásának törvénye erről szól, amíg nem oldjuk fel magunkban azt, amiért félünk tőle, ehhez azonban szembe kell nézni vele. Ezért inkarnálódunk újra és újra a Földre, ezt megtanulni. Elodázhatunk dolgokat kompromisszumokkal megalkuvásokkal, de csak felgyűlnek, és még nehezebbé válnak.

Évek óta tapasztalhatjuk mindezt magánéletünkben. Most megtapasztalhatjuk ugyanezt országos szinten. Tehetünk úgy, hogy nem érdekel minket, ettől ugyanúgy benne vagyunk mindannyian, mert ugyanabban az energetikai közegben élünk.

Ha évek óta azt tanuljuk, hogyan hozzunk békét saját életünkbe, lehet eljött az ideje, hogy mindezt kamatoztassuk egy nagyobb életterületen. Saját életünkben sem könnyű, de igenis tudunk már felmutatni eredményeket. Nagyobb méretekben miért lenne könnyű, és miért ne lehetne ott is felmutatni eredményeket? Van, hogy rész sikerek több lépcsőnyit visznek előre, mint a végcél azonnali erőltetése.

A kristálykoponyák szerint a látszat ellenére MOST nem csak ellenszél van. Támogató szelek is fújdogálnak, de nekünk kell velük egy irányba fordulni. Ehhez legnagyobb ellenségünk a látszat valóságként kezelése, külső dolgok sürgetése anélkül, hogy belülről lépést tartanánk velük. Még több időt kell szánnia annak, aki megteheti, hogy befelé forduljon, összefüggések megvilágításához helyt teremtsen gondolatai között, és el kezdjünk közelíteni egymáshoz a megértéseinken keresztül.

One thought on “Együtt, nem egymás ellen

  1. Horváth Ákps

    Nagyon intenzív időszakot élünk, meg van bolydulva sokminden, sokmindenki, de ebben benne van a Rendkívüli lehetőség is ( mint mindig) hogy befelé.figyelve észre vegyük megfigyeljük mindazt, ami megmozdul, ami elborít, észre vegyük mi is borít fátylat tisztánlátásunkra, tidatosságunkra. Nagyon fontos ez a.belső munka.RENDKÍVÜLI IDŐSZAK REMDKÍVÜLI LEHETŐSÉG.

Hozzászólás a(z) Horváth Ákps bejegyzéshez

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!