Egy boka története

Engedélyt kaptam attól, aki érintett, hogy név nélkül megint meséljek, úgyhogy fogadjátok szeretettel ezt a mesémet. Ketten megtiszteltek azzal, hogy együtt eljöttek hozzám a havi kristálykoponya találkozóra, ahol kipróbáltuk a kvantumágyat (kristálykoponyákból  körberakjuk egymást fekvő helyzetben, és kvantummezőt működtetünk).

Gyakorlás közben ránéztem egyikőjükre, bár épp nem ő feküdt a kristálykoponyák között, és egy egészen más téma közben megkérdeztem tőle: „Te gyógyítással foglalkozol?” Amire egyfajta igenlő választ kaptam, pedig így utólag visszagondolva nem kérdés volt bennem, ami érkezett, hanem bejelentettem egy információt, ami érkezett. Nem foglalkoztam vele tovább.

A találkozó után egyikőjük rám írt, hogy a másikójuknak csúnyán bedagadt a bokája, de nincs semmi baj, gyógyítgatják, van hozzá technikájuk, rendben lesz, csak jelezte felém mi történt. Mindig örömmel veszek minden visszajelzést, mert mindenből tanulok. Mivel csak bejelentették, hogy minden rendben lesz, nem foglalkoztam vele tovább.

További napok teltek el, mikor újabb üzenetet kaptam, most már az érintettől. Elmesélte, milyen állapotba került a bokája minden fizikai trauma nélkül, és hogy továbbra is gond van vele, van-e valami ötletem, hogy mi történhetett.

Ekkor viszont beültem a kristálykoponyák közé, és a következő dolog történt.

Üzenet

Üzenet:

Gyógyító. A gyógyító minőségek megváltozásához, erősödéséhez, átstruktúrálódásához erős tisztulásra van szükség női minőségekben, női energiák megmozdításához kapcsolódó emlékekben, és a boka tudatalattiban elfojtott emlékek tisztulásához hoz tünetet.

Ekkor belső képsorok indultak el bennem. Az első képsoron azt láttam, ahogy egy vágtázó ló húz maga után egy embert, aki bokájánál fogva van hozzákötve. A második képsor erősebb volt. Egy rabszolganőt láttam vasra verve, a bokájánál  igyekezett kiszabadulni a vasperec  fogságából, mert nem bírta tovább elviselni a megaláztatást, erőszakot, a szabadulás reményével járó fizikai fájdalom elviselhetőbb volt, mint amit napról napra műveltek vele. Ekkor megjelent az is, akivel nálam volt a találkozón, vagyis ebben az előző életben mindketten jelen voltak. Majd beindult egy harmadik képsor is. Erős indulatokat éreztem, és láttam, ahogy egy nőnek házasságtörés miatt csonkolják a lábát bokától lefelé, hogy emlékezzen a félrelépésére egy életre.

A kvantummező emlékeztető minősége megmozdította és egy tünethez sűrítette ezeket az elfojtott, lezárt emlékeket – amik miatt erős barátságok, kapcsolatok, kötődések tudnak kialakulni későbbi életekben, hogy megfelelő terepen feldolgozhatóak legyenek –  mert szükséges volt, hogy régi lelki fájdalmak gyógyulhassanak, de ehhez a belső gondolataim szerint nem a bokát kell gyógyítani, hanem 2-es és 4-es csakrát kell tisztogatni, érzelmi testet kell tisztogatni minden érintettnél, egymás közötti energetikai kapcsolódásokat kell helyretenni.

Nagyon hálás vagyok a résztvevőknek, hogy részese lehettem ilyen tapasztalásoknak. Úgy tudom, hogy a boka azóta jobban van, ha nincs is még teljesen rendben, de akihez a boka tartozik, az mindenképpen olyan felismerésekhez juthatott, amik gazdagabbá teszik, és amint megfelelően tudja használni a bokáját, meglehet valamiben másfelé fog lépkedni, mint eddig tette.

Minden résztvevő nevében köszönöm, hogy leírhattam, mi történt. Szeretném kiemelni, hogy nem róluk írtam, hanem egy jelenségről, ahogy tanítások érkeznek az új energiákkal, hogy segítsék utunkat új irányokba, új meglátásokba, új hozzáállás felé.

Nem minden arany ami fénylik, és fordítva is igaz: van ami nem fénylik, pedig kincseket rejt, belső kincseket :heart:

A facebook kristálykoponya csoportban már élő kis videókban mesélek arról, milyen információk érkeznek hozzám a gyógyítói folyamatok megváltozásáról, dimenzió kapukról, ősi kristálykoponyák aktiválódásáról, és további épp aktuális témákról.



Klikk a képre

Klikk a képre


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!