Az út ismer téged

Jó ideje nem tudok blogolni, mert elromlott a számítógépem, és nem tudta megcsinálni a szervíz, sőt még rosszabb állapotban kaptam vissza, mint ahogy beadtam. Betudtam a retrográd Merkúrnak, és éltem az életem blogolás, és fordítgatások nélkül, de azért hiányzott már az írogatás.

Az események sodortak magukkal, és egyszer csak feleszméltem, és azon vettem észre magam, hogy egyre jobban szorít az idő, és leírni is furcsa, de jövő héten indul a Camino. Barcelonába repülök, onnan irány Saint-Jean-Pied-de-Port, és nyakamba vehetem az utat, gyalog.

Többen mondták, hogy a Camino egy furcsa dolog, és csak néztem rájuk, vajon miért? Nem csak sétálunk egy nagyot? Azóta már többször feltettem magamnak a kérdést: mégis mit művel ez az út velem? Épp csak eldöntöttem, hogy megpróbálom, és az út már próbálgatott is, pedig még itthon voltam. Július óta több könnyet hullattam, mint az azt megelőző három évben, többször darabokra hullott körülöttem minden, egészen kilátástalan percek is megtaláltak, s ha nem lennének a Spirál technikák, feladtam volna az egészet, de a technikák gyakorlása közben megszólalt bennem egy hang:

Az út ismer téged, és olyasmiket kapsz vele kapcsolatban, amik pont neked szólnak, pont a te erődnek megfelelőek, pont arra visznek, amerre járnod kell, pont addig, míg meg nem érted, amit kell.

Mit kaptam eddig vele kapcsolatban?

Addigi magánéleti terveim darabokra hullottak. Eljutottam odáig, hogy ha már elterveztem, valahogy majd csak végigbotorkálom a Caminot makacsságból, és amikor visszajövök, utána eladom a lakásom, elköltözök, munkát keresek, egy szóval új alapokat kezdek építeni a most még teljesen ismeretlenből. Eleinte nehezen fogadtam el, de aztán láttam bárhogy erőlködök, semmi sem működik, úgy döntöttem, ám legyen. Nézzük merre visz az út.

Aztán történt valami…

Volt egyszer egy fiú, akinek 2013 végén szétcsúszott a házassága. Nagyon elkeseredett, és úgy döntött, hogy végigmegy a Camino-n. 2014 Május elsején indult el az úton. Pont akkor járta végig, amikor az én életem szétcsúszott, összetörtem és hazaköltöztem Magyarországra, és elkezdtem darabjaimat összeszedegetni, és valahogy új módon összerakosgatni, ami több évig tartott.

Mikor beszélgettünk nemrégiben, mosolyogva vallotta be, hogy valahol ott motoszkált benne, hátha megismerkedik valakivel az úton, de nem így történt. Sőt, az azt következő 3 évben valahogy senki nem jött neki össze úgy, ahogy ő megálmodta a hosszú út alatt. Miután hazatért, abban lelte örömét, hogy rakosgatta magát össze, új világképet épített magának, és támogatta tapasztalatával egy fórumon azokat, akik a Camino-t tervezték, de még előtte álltak. Erre a fórumra küldött fel engem Szabi, hogy ott mennyi hasznos információ található.

Ez a fiú volt az első, aki köszöntött a fórumon. Az első közös témánk a térdműtét volt, ő hogyan vészelte át az utat térdfájással és térdvédővel, de azután el kezdtünk beszélgetni másról is, és hirtelen olyan váratlan fordulatokat vettek az események mindkettőnk életében, mintha ugyanazokat a láthatatlan sárga nyilakat követtük volna két különböző országból, míg el nem érkeztünk ugyanoda: EGYMÁSHOZ. Találkoztunk. Ő ezzel ért “haza” a Camino-s bolyongásból, én pedig ebből az “otthon” érzetből indulhatok el a korábbi kilátástalan állapot helyett.

Döbbenten summáztuk, hogy a Camino-t nem csak azzal járja az ember, hogy végigmegy rajta, hanem attól kezdve, hogy valós szándékát kifejezi, és nincs vége az útnak azzal, hogy eléri Santiagot, az út megy tovább, míg el nem éri azokat az állomásokat, amikre szüksége van.

Az ő útja egészen addig tartott, míg hozzám el nem ért, igaz most gondolatban engem követve  újra járja, de egészen máshogy, egészen más álmokkal, egészen más tudatosságszinttel, egészen más formában.

Olyan érzésem van, mintha ez az út az időtlenségbe vezetne, ahol felmér mindenkit, és átdob a végére egy olyan idősíkra, ahol biztosan belefutsz mindabba, amit az út közben szerzett tanítás alapján kijelöltek neked.

Furcsa érzés azon az úton elindulni, ahol valaki elfordult tőlem, és ahonnan másvalaki felém indult el. Most már tényleg fogalmam nincs mi vár rám ezen az úton, nekem miről fog szólni, csak azt tudom, hogy már tudok bízni abban, hogy az út ismer engem, és olyasmiket kapok vele kapcsolatban, amik pont nekem szólnak, pont az én erőmnek megfelelőek, pont arra visznek, amerre járnom kell, pont addig, míg meg nem értem, amit kell, és az út (MINDEN ÚT) mindenki mást is ugyanígy szeret.

4 thoughts on “Az út ismer téged

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!