Az út belülről kezdődik

Nagyon érdekes fordulatot vettek az események az életemben a Camino gondolatának hatására, pedig még el sem indultam. Mindig szellemi szinten, belülről dolgoztam magamon, és azt tartottam, az elég, az kifelé is meghozza a gyümölcsét. Nos, ezek a gyümölcsök még a mai napig meg tudnak lepni azzal, hogy általuk mennyi új dolog talál rám, ami hatására újra neki kell állni belülről dolgozni. Ez egy véget nem érő folyamat…

Végignéztem, ahogy Szabi hónapokon át készült a Caminora, és meg sem fordult bennem, hogy közben engem is készít fel. Valahogy az évek során feltettem magamra egy címkét: “vézna, gyenge fizikumú, sérült térddel”, és ezzel megszabtam a határaimat, mi mindenhol engedek meg magamnak élettapasztalatokat, és ott vigéckedtem.

Az elmúlt pár év belső munkája egyre több új területet szabadít fel bennem, és most olyan részhez értem el, ami új félelmeket mozgat meg, új komfortzónák határait feszegeti, ami a fizikai test lehetőségeinek kiaknázása, egyfajta “nem–vagyok-rá-képes tudat” gyakorlati ledöntése.

Képes lennék a magam kis ötven kilójával, a komfortzónáimat meghaladva azonnal fájdogáló térdemmel végig gyalogolni 800-900 kilómétert? Miért nem elég nekem másokat fordítgatni, csatornázni, elmélkedni, saját gondolatokat leírni, amiből zarándoklat nélkül is éppen elég van bennem? Számtalan kérdés vonult át rajtam a napokban. Elinduljak, ne induljak el? És akkor megkezdődtek a jelek.

A szülővárosomban ritkán fordulok meg, akkor is folyton zárva van a templom. Nem vagyok vallásos, de mivel új (jó pár éve új), és még sohasem jutottam be, a kíváncsiság ott volt bennem, milyen belülről. Nos, most nyitva találtam! Nem is oda indultam, csak feltűnt, hogy nyitva van az ajtaja. Első dolog ami megcsillant, a nap sugara volt, ahogy erősen tört át egy ablakon. Nem tudtam nem odanézni. Döbbenten láttam, hogy Szent Jakab van rajta, és ott van a híres kagyló is, a zarándokok szimbóluma.

Azonnal megszületett bennem: ez a következő lépés, még ha nagyon-nagyon sok szó szerinti lépést is jelent. De megjelentek a félelmek is: mihez kezdek, ha lerobbanok út közben? Mennyi anyagi vonzata van ennek? Mit fogok enni, mikor olyan nagyon válogatós vagyok? Lenne elég fizikai erőm hozzá? Egyre több kérdés zakatolt bennem, mígnem zokogásban törtem ki, mintha kötelező lenne végigmenni. Jó ideje nem sírtam! Nem volt miért. És most sem volt miért, mégis sírtam. Az eddig oly élesen működő belső hang a rengeteg egós kérdés miatt teljesen eltűnt, és csak bugyogott fel valami, valami ismeretlen helyről :good:

Ma reggel azonban volt egy beszélgetésem Szabival, ami valahogy visszabillentett a félelmek erdejéből, és a belső hang újra megszólított. Az első mondat így szólt:

Az áldozat akkor áldozat, ha mértékében tétje van

Azt már megtanultam, hogy legtöbbször áldozatokon keresztül vezetnek a mély tanulási folyamatok. Ez az áldozat hihetetlen változatosan tud megjelenni – külső-belső veszteségek, lemondások – egyfajta mérleg nyelvén billegés értékek között, ahogy átértékelődnek bennünk maguk az értékek.

Valóban! Ha van egy milliónk, nem áldozat pár százezret elkölteni belőle valamire, míg ha pont annyink van, vagy akár kevesebb, egészen más a helyzet. Ha teljesen egészséges a lábunk, sokkal kisebb megpróbáltatás jól megdolgoztatni egy zarándoklat által, mint mondjuk sérülten. Sorolhatnék számtalan példát akár érzelmi területen, kapcsolati rendszerekben, munkahelyi, bármilyen területen, minden viszonyítás kérdése, s ha szétnézek az életem jelenlegi állapotán, a Camino minden gyenge pontomat érinti, mint kihívás, míg a lehetőségeim, ami főleg az idő, támogatják. Nekem MOST jött el az ideje, ha bármi dolgom van vele!

Mindenkinek megvan a maga Camino-ja. Hihetetlen hosszú utakat teszünk meg belülről egy-egy valós belső változásig. Sokáig nem igen tartottam lényegesnek hagyományokat, vagy bevált módszerek követését, így például nem értettem a zarándoklatokat. Most újabb meggyőződéseim fognak megdőlni.

Nem a meggyőződések döntik el, melyikőnknek mikor, mire van ténylegesen szüksége

A szabadság nem csak abban nyilvánul meg, hogy csak azt teszem meg felszabadultan, amit szívesen megteszek; vagy hogy azt választhatom, ami könnyebbnek tűnik, hanem az, ha képes vagyok ráhangolódni arra, amire igazán szükségem van valamihez, és ezt szabadon meg tudom engedni magamnak: legyen az nehézség, szűkölködés, elengedés, fájdalom – tudván hova vezet. A szabadság nem más, mint a Teremtő megértésének képessége, a Teremtővel egyetértés képessége.

Mai konklúzióm: Az út belülről kezdődik, újra és újra, és újabb és újabb helyre, helyzetbe vezet minket, mert maga az út a fontos, nem pedig az érkezés.

Folyton úton vagyunk, hiszen minden érkezés egy újabb kezdet.

5 thoughts on “Az út belülről kezdődik

  1. Kristán Katalin

    Megdöbbentett az elhatározásod, azóta sem tudok napirendre térni felette. Nem vagyunk egyformák, mindenki a saját útját járja. De a változást belül kell végezni és akkor változnak a külső körülmények is. Az ember azért kapott szabad választást, hogy ha meg akar mászni egy hegyet, akkor tegye azt, de ne lepődjön meg, ha rengeteg embert talál majd a hegytetőn. Hogy kerültek oda? Lift van a hegy túlsó oldalán -mondta Kryon. És még hozzátette: Te is választhattad volna a könnyebb utat, de te valamiért ezt választottad. Mi tiszteletben tartottuk és veled lépdeltünk nap mint nap, veled sírtunk, veled örültünk.
    Ma már a kezünkben van az információs gyógyászat, ami egyértelműen bebizonyította, hogy minden a fejben dől el. Végigjárhatod az Caminót is fejben – a hatása az, mintha 45 napot gyalogoltál volna. Persze, az ember büszke magára, ha fizikailag is megszenvedi….de lehet másként is. Nem mondom, hogy a “másként” könnyű, mert ott is magadat kell legyőzni és nagyon sok türelemre, fegyelemre, kitartásra van szükség. A döntés hatalma a tied…kívánom, hogy a legjobb megoldást válaszd, amiből a legtöbbet fejlődsz. Én veled vagyok, szurkolok neked :bye:

    Reply
    1. ági Post author

      köszönöm :) sok minden fejben dől el, igaz, de sok mindenről könyveli el a fej, hogy megfelelő irányba, megfelelő mértékkel döntötte el, pedig meg sem közelíti azt, ami gyakorlati síkon elérhető. Ezért van fizikai testünk, ezért kellenek a kihívások fizikai síkon is, amik a próbatételek hétköznapi szinten arról, hogyan dolgozott a fej.

      Fel sem merül bennem fizikai szenvedés … gondoskodást érzek az egészben, mellyel még jobban megismerhetem az egyensúlyt. Beleszagolhatok a Föld illatába, a test működésébe, és nem csak repkedek dimenziók kutatásában. A Föld ugyanúgy része spirituális létünknek, úgy fogom fel, hogy nekem most a Föld azon részére kerül át a kutatásom helyszíne, ottani emberekkel. Gondolatok ott is érkezhetnek, blogolni onnan is tudok.

      Tudom, hogy az aggódás és szeretet szól Belőled és köszönöm. Ebben a döntésben nem hatalom van, hanem meghajlás: megpróbálom. És lesz, ami lesz :heart:

      Reply
  2. Krisza

    Szerintem ez egy nagyon bátor döntés, olvasva a dilemmákat, amik megelőzték… Az, hogy minden fejben dől el, igaz… De, szerintem néha bizony kell a környezetváltozás, hogy ez a fej másképp is tudjon dönteni a megszokott sémák helyett. Kitartást és sok-sok erőt kívánok Neked Ági! És én nagyon várom az élménybeszámolókat!!

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!