A szabadulás valamiből, ami szorít, ami húz, ami súlyként nehezedik ránk, sohasem egyszerű, de mindig az vezet el a felszabaduláshoz. Eképp nehézsége egyben szépsége is, ahogy a hernyó változik lepkévé.

„Az emlékek őre” című filmre pár éve bukkantam, pont akkor, mikor saját életem fájdalmas felismeréshez ért: a közösség, amiért éltem-haltam, amit hosszú éveken át odaadóan szolgáltam, szép lassan átalakult egyfajta szektává, melynek vagy hagytad magad, hogy beszippantson, és akkor átszellemült vigyorral rajonghattál azért, amit képviselt, és közben fel sem tűnt, hogy elveszik a pénzed, a hited, elszívják minden önálló gondolatod, és ők tervezik meg ki legyél, mit akarj, mit gondolj; vagy ha ellentmondasz, célponttá válsz, akit kritizálnak, szidnak, megaláznak; és megfenyegetnek, hogy ha távozni szeretnél, esélyed sem lehet nélkülük boldog életre.

A félelem, hogy nem lehetsz boldog, nagy bilincs! Bennem azonban olyan fokú szabadság vágy érett meg a rám nehezedő súlyok alatt, ami erősebb volt annál, hogy boldog szeretnék lenni. Nem érdekelt a boldogság, csak szabad akartam lenni. Nagy megdöbbenés volt, hogy a kettő ugyanaz! Ahogy sikerült sorra felismernem, mi mindent nem akarok már a régi módon, úgy nyíltak a kapuk, hogy mi minden tehet boldoggá, pusztán mert másként történhet – ha elég bátor vagyok, és azt választom.

Sikerült kiszakadnom a közösségből. De így utólag meg kell mondjam, elszaladni kevesebb ideig tartott, mint levetkőzni az „agymosott” állapotot, és kiirtani a rengeteg belém táplált gondolati mintát, félelmet, beidegződést, amivel az évek során hagytam magam rángatni, elszürkülni, csak mert összekevertem mi az, hogy hit, és mi az, hogy elhinni valamit valakinek.

Sikerült helyre tenni önmagamban a kettőt. Sikerült lebontanom a falakat, amiket Isten és magam közé húztam, ahogy bárki másnak is sikerülhet, ha elsőre kilátástalannak tűnik is. Ha megszületnek a felismerések, és a szándék, a segítség mindig mindenhez megérkezik, már csak bátran élni kell vele, az akadályok ellenére. Felszabadult a beszürkült világom, és megjelentek benne a színek – mint ebben a filmben. Már nem bánom azt, ami volt, csak élvezem azt, ami van – főleg úgy, hogy ez végre nagyon nem az, mint ami volt

ha megszűnne az elérhetőség, íme egy másik link: