Az Akasha átírása

A mai üzenet után még inkább próbáltam odafigyelni a fordításomban a magyar nyelvre. Kryon újra abban igyekszik megerősíteni minket, hogy képesek vagyunk a változásra, és ebben egyre több minden segít minket, amint megszületik bennünk rá a szándék…

Lee Carroll csatornázás közben, Monument Valley (fényképezte: Murányi Mónika)

Üdvözletem Kedveseim! Kryon vagyok a Mágneses szolgálattól. (…) A sötét és fény harca az egész Földet felöleli, de globálisan nem olyan erős, mint amilyen erővel megjelenik az egyén életében. Igazán, valóban támadásnak vagytok kitéve! A támadás pedig saját Akashátokon keresztül érkezik.

Az Akashátokban lévő sötétség, mindaz, amitől féltek, mindaz, amit gyűlöltök, próbál hömpölyögni és harcolni, mivel a yin és jang bele van épülve. A dualitás, amiről beszéltünk, megbeszéltük, hogy minden egyes emberben jelen van, belétek van építve. A harc pedig a következő: el fogtok menni erről a helyről (Monument Valley), és akkor kezdődik el a harc, mely megkérdőjelezi az érvényességét, a valóságát mindennek.  A nyugatias taníttatás, amit kaptatok, miközben felnőttetek utatokba állhat, és mindaz, amit tettetek, amit tanítottak Nektek, miután a barátaitok ezt-azt mondanak, amivel együtt éltek, ezt-azt hoz, megszületik a kérdés Bennetek, hogy vajon mindez valós volt-e.

Szeretném, ha ezt rögtön felismernétek, mivel az a részetek, mely a duális rész, a sötét rész, nem akarja, hogy magasabb tudatosság szintet érjetek el. Ez a részetek annak örül, ha ugyanolyanok maradtok, amilyenek korábban voltatok. Van, hogy a túlélés az, ami nem változik. Sokszor tekintenek a változásra úgy, hogy az veszélyes, mivel nem tudni előre mi következik. Ezért mindig részetek a sötét rész. Azt sugallja „Ne mozdíts semmin, ne változtass meg semmit, minden maradjon csak úgy, ahogy van! Igen, félj továbbra is mindattól, amitől eddig is féltél, mert az vagy te” – ez a következő dolog, amiről beszélni szeretnék Nektek.

Hajlamosak vagytok arra, hogy definiáljátok önmagatokat. „Ez vagyok én, mindig is ez voltam én. Ettől félek, ezzel foglalkozok. Ezek az esélyeim, hogy megromlik az egészségem, ezt fogom elkapni.” Szeretném, ha ezt átírnátok, mivel része a gyógyításnak, amit korábban végeztünk, mivel a sötét oldal leránt a félelmek mélységeibe, és pont akkor teszi ezt, amikor a legkevésbé számítotok rá, az álmaitokban. Kivetíti magát, amikor nem számítotok rá, a hangotokba, ezért kezditek utána megfogalmazni szavakban a többi embernek a félelmeiteket, és ilyenkor elfelejtitek, hogy Fénylények vagytok, hogy a Fény mindig, mindig győzedelmeskedik!

Ha álmodtok, és az álmotok leránt az éjszaka közepén, megkérlek Benneteket, hogy álljatok fel, mozogjatok, sétáljatok egy kicsit, térjetek vissza, és értelmezzétek át magatokban, hogy kik vagytok. Ne hagyjátok, hogy egy rossz álom emlékei olyan helyre rántsanak le, ami ráütheti bélyegét a következi napra. Értelmezzétek át, nyújtsátok fel kezeiteket, ha kell az ég felé, és kérjétek vissza ragyogásotokat, és mondjátok ki: „Bennem lévő sötét oldal, vissza a hátsó ülésre, nem vezethetsz többet!” Mert ezt teszi. A sötét oldal irányítja az életeteket. El sem kell ezt mondanom Nektek, hiszen néhányan már tudatában vagytok. Keményen próbálkoztatok egész életetekben, de valahogy mindig elcsúszik arra, amerre nem akarjátok.

Legyen ez a magyarázat arra, miért fordul ilyesmi elő, de ebben az új energiában, aminek nekifuttok, működni fog. Értelmezzétek át, kik vagytok, írjátok át, utaljatok rá máshogy. „Ez és ez vagyok – itt jön a nevetek – és fényképezzétek le, kik vagytok, és olyan képet kaptok, amely sokban eltér attól, akik esetleg tavaly voltatok, vagy előtte. Így kezdjétek „Fénymunkás vagyok. Ördögi dolgok távozzatok tőlem, mert bárhova lépek, a fénygömb, ami vagyok, félretolja mindazt, ami nem felel meg ragyogásomnak.”  Ennyi a történet.

És az fog történni Kedveseim, hogy ahogy átértelmezitek önmagatokat és megvilágosodottságotokat, és a tudatosságot, amivé váltok, az szó szerint belevésődik az Akashátokba, és mikor visszatértek, onnan indultok újra útnak. Semmit sem kell újratanulnotok. El tudjátok képzelni? Ha egész életetekben rettegtetek, ha sok mindentől féltetek, ha szenvedtetek, ha mindezt kitisztítjátok ez alkalommal, ahogy ez alkalommal zár a Lelketek, következő alkalommal onnan indul tovább. És ez más működés, mint a Változások előtt volt.

A Változások előtt folyton olyan szituációba kerültetek bele, ahol újra- és újra kellett tanulnotok valamit. De most az Akasha energia el kezdett fejlődni, és ahogy halad a fejlődésében, olyan dolgot hoz létre, ami új. Ezt nem először mondom el Nektek! De újra kell hallanotok. Amit most tesztek, az tartós marad, és amikor újra jöttök, csak folytatjátok tovább, de nem félelmekkel. Azzal folyatjátok tovább, amit hátra hagytatok magatoknak, ez pedig a megértés, átértelmezése annak, akik vagytok.

Mindezekből van, ami már most történik. Láthatjátok a fiatalokban, akik leszületnek, és nem feltétlenül járják azt az oldalt, amit a szüleik mondanak „Ettől tarts, ez az ellenséged. Ez fog történni, ha azt csinálod”. A fiatalok lázadoznak, mivel ők jobban tudják. Mert bennük már működik az Akasha átírás. Láttatok már ilyet. Saját csoportokat hoznak létre, hogy elkerüljék a múlt energiáját.

Ilyen az új Ember. Ez új szituáció. Innen induljatok ki, és értsétek meg, hogy nem kell visszacsúsznotok a régi működésekbe! Azok, akik gyógyultak tegnap a csatornázás során, nem kell tartanotok tőle, hogy lekopik rólatok, hogy újra jön a betegség, ahogy rossz napok is jönni fognak. Ez lineáris gondolkodás! Megváltoztatjátok maguknak a sejtjeiteknek a tudatosságát azáltal, ha átértelmezitek kik vagytok, miközben beléptek egy újfajta fénybe, és életetek további része jobb lesz.

És akkor, Kedveseim, ahogy újjászülettek, olyan emberi lényt fogtok megtestesíteni, aki sokkal többet tehet, mint amikor olyan állapotban születtetek le, amilyenben a régi energiában voltatok. Ez mély értelmű!

Igen, van sötét oldal. Van sötét oldala a bolygónak, Nektek, mindennek. Ez a dualitás! Az őseink tudtak erről, így voltak rá szertartásaik, amivel távol maradtak tőle. Voltak szertartásaik arra, hogy átformálják a saját törzsüket, hogy pozitívan álljanak az élethez.

Mik a hagyományaitok? Miért nem írjátok meg most rögtön átértelmezve, átírva, hogy amikor elmentek erről a helyről, azzal az energiával menjetek tovább, amit létrehoztatok, és az Veletek is maradjon. És ez így van.

Ha tetszik a gondolatsor, oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!