Áttörés az őssejt terápiában

Vannak orvosok, akik odaadóan végzik munkájukat, ahogy tanították őket. És vannak orvosok, akik nem elégszenek meg azzal, amit tanítottak nekik, kutatnak, keresik, hogyan lehetne másként, nagyobb hatékonysággal gyógyítani az embereket, akár eljutva olyan régiókba is, amit maga az orvostudomány nem mindig, vagy csak nehézkesen fogad el.

A bölcsek szerint korunk akkor fog előrehaladó lépéseket tenni, ha a tudományos és spirituális tanok összefonódnak. Mikor Dr. Todd egy workshop alkalmából feltettük a kérdést, hogy nem csorbítja-e tudományos eredményeinek elismerését az, hogy spirituális vonalon is kutat válaszok után, mosolyogva felelte, hogy a tudományban csak a bizonyított eredmények számítanak, és nem az, hogyan születik meg egy találmány. A hétfői Kryon találkozón örömmel hallgattuk magától dr. Toddtól eredményeit, mely forradalmasítja az eddig alkalmazott terápiákat, hihetetlen eredményeket elérve, az eddiginél sokkal rövidebb idő alatt.

Az őssejtek olyan sejtek melyek képesek arra, hogy osztódjanak, és reprodukálják önmagukat. Arra is képesek, hogy beépüljenek más szövetekbe, szervekbe, és átvegyék a sérült sejt működését.

Az eddigi őssejt terápia azonban több sebből vérzett. Nehéz volt bejuttatni az őssejteket a kívánt szövetekbe, nehéz volt elérni, hogy az őssejtek ott is maradjanak, és kétes volt, hogy a köldökzsinórból levett őssejt mikor, milyen szövet sejtjének felel meg.

Dr. Todd tudományos csapatával azonban rájött, hogy őssejteket nem csak a köldökzsinórból lehet kivonni. Miután megszületünk, sok-sok sejt alszik el azonnal, melyek megtartják egészséges, 1 napos állapotukat. Ezek a sejtek kivonhatóak az emberi vérből, és felébreszthetőek a feltalált Qi lézertechnika segítségével, és ébredésük után képesek bármilyen sejtet helyettesíteni, aminek következtében hihetetlenül rövid idő alatt áll helyre az egészséges állapot az érintett szervben.

Az új lézer képes arra, hogy bejuttassa a kívánt helyre a felébresztett sejteket egymás mögé sorakoztatva, és képes elérni, hogy a sejtek ott is maradjanak. A sejtek egymás közötti kommunikációjának köszönhetően a szerv regenerálódik. Hogyan lehetséges mindez? Teljesen laikusként végighallgatva előadását, az maradt meg bennem, hogy kvantum állapotot létrehozó lézer képes  hatni a DNS 9. szálára, mely további hatással van a DNS többi szálára, így egy teljes regenerálódás tud létrejönni.

Az előadáson fordítottam, így jegyzetelni nem tudtam, de nem is célom pontos számadatokkal, bizonyítékokkal szolgálni dr. Todd eredményeit illetően. Az én célom pusztán az érdeklődés felkeltése, egy apró ablak megnyitása egy nagyobb világra. Akit érdekelnek dr. Todd kutatásai, az utána nézhet az interneten. Személye azonban nem pusztán tudományos felfedezésekről szól, hanem sokkal többről: példamutatásról. Példát mutat arra, hogyan lehet úgy hihetetlen eredményeket felmutatni, hogy merünk kitekinteni merev elképzelésekből, rutin folyamatokból, akár eddigi igazságokból; úgy, hogy nem csak arra figyelünk kizárólagosan, amit látunk, amit tanítottak nekünkMegmutatja, hogy bárki képes ugyanerre saját életterületein, ha megengedi magának, hogy a világ ne csak annyiból álljon, amivé szűkült, legyen az párkapcsolat, kapcsolatrendszer, munkaterület, egészségi állapot.

Lee Carroll több, mint 20 éve ad át Kryon csatornázásokat. Ezek eleinte elképesztően hangzottak, sokan megmosolyogták, az évek azonban Kryont igazolják. Kryon egy egész könyvben beszél a DNS szerkezetéről, a benne rejlő, még fel nem fedezett lehetőségekről. Vannak orvosok, akik nem tolják el zsigerből az ilyen könyveket. Dr. Todd is közéjük tartozik. Olvasta a Kryon könyveket, és most tudományos ismereteinek, orvosi kvalitásainak, a kvantum fizika és spirituális dimenziók iránti érdeklődésének köszönhetően az emberiség gazdagodott egy olyan találmánnyal, ami sokaknak fog segíteni.

Kryon sok másról is beszél. Egészen gyakorlati, hétköznapi dolgokról is, ami sokunk életébe hozhat olyan változásokat, amire vágyunk, de nem tudjuk elérni, mert odaadóan engedelmeskedünk (ahogy tanították nekünk) régi működésformáknak. A világ azonban hatalmas változások előtt áll, talán már benne is van, szükség van az új gondolatokra, új működésformákra. Ezért fordítgatom a 2017-es Kryon üzeneteket (külön Kryon kategória van a blogban) azoknak, akik nem értenek angolul. Ki tudja ki, milyen felfedezéseket tud tenni általuk önmaga életében, saját életterületein, munkájában, magánéletében, az új energia ugyanis hihetetlen dolgokra képes

2 thoughts on “Áttörés az őssejt terápiában

  1. Ria

    Nagyon köszi a fordítást ,írásod valóban jó, hogy ilyen fantasztikus emberek élnek itt a GAIA-n. :heart: :heart:

  2. Kristán Katalin

    Nagyon-nagyon örülök, hogy ott voltál az előadáson…repesve várom, hogy személyesen is találkozzunk…. mi is kapjunk egy kis szeletet az energiáidból

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!