Adok-kapok történet…

Régóta nem beszéltünk. Ma éjjel viszont vele álmodtam. Álmomban megölt, és hagyta, hogy a társai brutálisan feltrancsírozzanak. Mikor felébredtem az álmomból, elmosolyodtam. Rendben! Leírom a történetünket, s bár ő nem fogja olvasni, hátha megnyugvásra kerülnek a körülötte lévő energiák is, mert tudom, hogy bántja az, amit velem tett, pedig nem több, és nem kevesebb a mi történetünk, mint egy adok-kapok történet.

2008 januárjában találkoztunk Thaiföldön egy nemzetközi szemináriumon. Pont akkor volt a születésnapom. A történetünk azonban csak fél évvel később kezdődött Ausztráliában, amikor aktiválódott egy évszázadokkal korábbi történet. Melbourne-ben voltunk, és odajött, ahogy másokhoz is, és udvariasan megölelt, amikor mint valami villámcsapás, képsorok szaladtak át rajtam. Egész éjszaka zokogtam, és csak akkor értettem meg miért, amikor a képsorok végre értelmet nyertek. A nehézség könnyei voltak… mind a múltat, mind a jövőt tekintve.

Viccesen néztem ki indián ruhában. Istenem milyen boldog voltam! Mi voltunk a törzs szeme-fénye: én a sámán lánya, ő pedig a törzsfőnök fia. Én voltam a mindene, nem igazán érdekelte mindaz, ami törzsfőnök fiaként rá várt, mert lekötötte a szerelem varázsa. El is határoztuk, hogy összeházasodunk.

Apám, a sámán elvonult napokra, nem volt részese az előkészületeknek, vagy csak nem úgy, ahogy mi vártuk volna tőle. A szertartás előtt odahívott, és azt mondta:

  • Még meggondolhatod magad! Még dönthetsz másként! Ő most fontos ember, és sorsa, hogy törzsfőnök legyen.
  • Apám! Mi van veled? – kérdeztem vissza – Miért döntenék másként, hiszen másra sem vágyok, minthogy társa lehessek ebben, és segíthessem.
  • Igen, tudom. Szándékaid meghallgattattak, de nem úgy fog történni, ahogy te gondolod. Valóban társak vagytok, ezért csakis szándékod megváltoztatása menthet meg téged. Ne akarj neki segíteni! Más utat is választhatsz.

A szeme szomorú volt. Tudtam komolyan beszél, de nem értettem mit akar mondani.

  • Apám, mi a baj?
  • Lányom, ha hozzákötöd az életed, azzal elveszítelek.
  • Jaj, apám! Dehogy veszítesz el, hiszen attól téged még ugyanúgy szeretlek.
  • Elvakult vagy, nem figyelsz rám! Neki küldetése van, neked pedig kérésedre lett küldetésed, hogy segítsd benne. Pakolj össze, és menj el, hogy időt nyerhess!
  • Miért mennék el? Nélküle csak bolyonganék. Vele vagyok otthon.
  • Ha hozzámész, meghalsz.
  • Nélküle meg élő halott lennék. Apám, kérlek, bízz bennünk, nem lesz semmi baj.

A szertartás épp csak véget ért. Nagyon boldog voltam. Egy fa előtt álltam, itt találkoztunk legelőször kisgyerek korunkban. Álltam és vártam, hogy mint férjem jöjjön hozzám. A hajam igazgattam, majd megfordultam. Egy idegen állt ott, és a következő percben a fának szegezett a torkomnál fogva egy nyílvessző. Megeredtek a könnyeim, majd minden elsötétült…

Ahogy Melbourneben átölelt, újra megeredtek a könnyeim. Mintha korábban nem lett volna ott időm mindet elsírni. Napokon át zaklatott voltam, kerültem. Nem értettem miért így történt? Pár hónap múlva megérkezett a válasz.

A bölcsesség, empátia, együttérzés útján a szenvedés indít el. Halálom mélységesen megrázta. Fájdalom mardosta szívét, bosszúvágy kínozta, olyan utat járt be, amivel minden olyat megtapasztalt, amire nincs szüksége egy jó törzsfőnöknek, hogy még időben lerakhassa, amit egy szerető szív mellett nem fedezhetett volna fel magában, és hirtelen helyzetben rossz döntéseket hozhatott volna. Nem választott új párt magának, csakis magán dolgozott. Mire apja elhunyt, készen állt arra, hogy bölcs, előrelátó főnöke lehessen a törzsnek. Valóban nem úgy segítettem, ahogy gondoltam.

Öt és fél évig éltünk együtt, de egyre elégedetlenebb lett. Mindig azt akarta, ami másnak volt. Bárhogy próbálkoztam, képtelen volt olyan értékeknek örülni, amik elérhetőek voltak, mindig más kellett. Fájt, ahogy átnézett rajtam, fájt, ahogy vetélkedett, fájt, ahogy egyre elvakultabb, egyre fanatikusabb lett. Egyetlen cél lobogott előtte, hogy spirituálisabbnak hihesse magát, hogy a Mesterének megfeleljen, és közben egyre többször gázolt át rajtam. Eljutottunk oda, hogy nem bírtam tovább azt, akivé vált, de még mindig bennem volt, hogy segítenem kell neki, nem hagyhatom el. Még mindig szerettem azt a részét, akit társamnak hittem, épp csak belőle halt ki az a rész. Ott hagyott összetörve, ahogy én hagytam ott őt, akkor.

Ott maradtam a sötétségben, hamis illúziókban, és miután ő színpadias megrendezéssel elfordult tőlem, ridegen, hogy több százan végignézzék, és még megalázóbb legyen, a Mestere is kapott az alkalmon, és porig alázott. Energetikailag az történt, mint az álmomban: megölt, és odadobott másoknak, hadd lakmározzanak belőlem. Innen indult az én újjászületésem abból, ami megmaradt belőlem, és épülgetett utána azzá, aki ma vagyok. A folyamat csak azt a részemet tudta megölni, amire nem volt szükségem utam további részéhez.

Amit adtam, visszakaptam. Lehetőséget kaptam arra, hogy kimásszak egyedül a sötétből, a fájdalomból és megkeressem önmagamban azt, ami a legjobb ahhoz, ami az én küldetésem és lerakjam azt, ami nem szolgál. Megtörtént velem általa az, ami egykor vele megtörtént általam. Mi így szerettük egymást. Épp csak ő nem tud róla, nincs ennek tudatában.

Ma már látom benne a valós, mély szeretetet, ahogy lelkünk egymás fejlődését mindennél fontosabbnak tartja. Ma már látom benne a kozmikus szeretetet, a valós értékeket. Ez a mi adok-kapok történetünk, ami hihetetlenül fájt, míg nem láttam át, mi miért történik.

Ma már csak álmaim emlékeztetnek rá, ébren nem kommunikálunk. Túl sok fájdalmat gyűjtöttünk össze. Talán egy nap felébred, és megérti: semmi sem az, aminek szabad szemmel nézve látszik…még a fájdalom sem.

Milyen érdekes! El is felejtettem, hogy ma van a születésnapja. Talán ez is a Caminora való készülés tisztulása, hogy leírtam mindezt…

Az Amerikai őslakosok 10 parancsolata:

  1. Tiszteld Földet és mindent, mi rajta él!
  2. Maradj kapcsolatban a Nagy Szellemmel mindenben, amit teszel!
  3. Mutass mély tiszteletet társaid iránt (és főként, tiszteld önmagad!)
  4. Működj együtt az emberiség érdekeit szolgálva!
  5. Segíts és legyél kedves mindenhol, ahol szükség van rá!
  6. Cselekedd azt, amint helyesnek tartasz (de ne ess az önhittség csapdájába)!
  7. Figyelj oda a test-elme jólétének fenntartására.
  8. Erőfeszítéseid egy nagyobb jó érdekében hozd meg!
  9. Legyél igaz és őszinte mindig. (Főleg önmagaddal szemben!)
  10. Vállalj teljes felelősséget tetteidért!

4 thoughts on “Adok-kapok történet…

  1. Névtelen

    Ez nagyon szép! Kár, hogy gyötrelmes évek után lehet így hozzáállni 🙂
    Mennyivel másképp tudnánk megelni nehéz elethelyzeteket, ha mindig tudatában lennénk az adok-kapok történetének

    Reply
  2. Tantusz

    Szép és szomorú történet. Valahogy sosem fért a fejemben hogy tud a test annyira eltávolodni attól, aki lélek szinten mozgatja? Annak ellenére, hogy a test nem emlékszik semmire, a lélek teszi a dolgát a kozmikus rendnek megfelelően. Döbbenet belegondolni abba, hogy leélhetünk úgy egy életet, hogy az egészből semmit nem veszünk észre. A nagyobb képben még ez sem értelmetlen, vagy céltalan. Attól hogy valaki épp nem fejlődik, nem lép előrébb, még segítheti más útját azzal az elrettentő példával, amit mutat.. :heart:

    Reply
  3. Névtelen

    Szomorú de valós megėlėse az ėlet több reínkarnáció ėletėnek.Mindig is szerettem volna utazni az elözö ėleteimet tudni, nem tudom hogy ėlnėm meg,de most azzal a tudattal ,hogy tapasztalás lenne ės tanitás.😢köszönöm

    Reply
  4. merczelmari

    Sebi távozása tanított meg arra, hogy minden értünk van..(Ez spirituális közhely már.) MINDEN helyzetben ezt megérteni nagyon nehéz.. Az, hogy hogy viszonyulok ahhoz az adott helyzethez, az a megértés mértékététől függ. A megértés mértéke az adott életszövet függvénye.. Kivételes látás (vagy isteni kegy) segíthet egy lézersugárral, de többnyire csak nagyon utólag áll össze a kép valamennyire… a kirakós mindig hiányos. Neked nagyon összeállt.💗

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!