Sokan vágynak a változásra, sokakkal meg csak megtörténik, ha nem is akarták. A változáshoz, akárhogy érkezik is, mindig kulcs, hogy adjunk magunknak időt – feldolgozni, ami megtörtént; beérni, amiben nem tudunk még dönteni; vagy épp megtörténni, amire annyira vágyunk már.

Nos ez nem könnyű. Mert mi építő, mi nem, az elsőre nem igen tűnik fel.

Semmiben sem könnyű egyensúlyt találni, így abban sem, mihez, mennyi idő szükséges. Ha sürgetem, de nem halad, az frusztrál; ha fognám vissza, mert nem merem még elengedni, akkor az készít ki. A megoldás lehet még sem csak annyi, hogy adj időt magadnak, hanem az, hogy mire adjunk időt magunknak!

Mind szeretnénk elfutni azok elől a pillanatok elől, amik fájdalmasak, kényelmetlenek. Mind szeretnénk megállítani az órát, ha valakivel olyan jó; ha valami, amit szeretnénk megtartani, úgy tűnik veszélybe kerül. Mind szeretnénk visszapergetni a perceket, ha valakit elveszítünk, hadd történjen másként, hadd legyünk MÉG vele.

Az idő azonban ezzel mit sem törődik. Talán elsőként az időhöz való viszonyunkon kellene változtatni. Érdemes megtanulni értékelni azt, ami MOST MEGADATIK, és kiélvezni minden lehetséges momentumát. Felismerni a múlt hogyan építhető be a jelenbe úgy, hogy az segítse a jelen megélését, a fejlődésünket. Talán ideje elgondolkodni azon, miről szól az idő, hogyan működik, hogy társteremtők lehessünk, ne csak elszenvedjük, amit épp odadobni látszik, pedig semmi sem véletlenül pottyan az életünkbe.

Első lépésként a múlt-jelen-jövő összehangolása fontos úgy, hogy minden a jelent támogassa, hiszen a jelen az a sík, ahol bármit tehetünk!

• Nem gyötörd magad újra és újra azzal, amin már nem változtathatsz, ami már elmúlt. Ha bármire visszagondolsz, azt csakis azért tedd, mert erőt ad a szépsége, vagy a tanulsága.

• Ha bármi bánt, fáj a múltból, a jelent ne arra használd, hogy tovább bántsd magad a fájdalmának, sérelmeinek, bosszantásának emlékeivel, hanem a jelen gyógyító, megértést segítő pillanatai felé fordulj. Azért emlékezz, mert azt keresed, mi hozhat vigaszt, gyógyulást a jelenben, így a jelenben tudsz maradni.

• A jelen pillanatot tanuld meg minél teljesebben megélni. Arra figyelj, aki épp ott van veled, akivel beszélsz, akivel dolgozol, akivel bármit csinálsz; ami épp történik (önmagadban is, nem csak kívül), nem kalandozz el a múltba, vagy jövőbe oda nem illő perceket keresve menekülési útvonalként. Keresd mit tehetsz szebbé, mit gondolhatsz másként MOST, mert később nem léphetsz ide vissza.

• A jövőt csak szándék szinten, tervezéshez keresd fel, szándékaid irányát jelölve, de ne tartózkodj ott görcsös akarással, álmodozással, agyon gondolkodott megoldásokkal, mert közben elszaladnak a jelen teremtő pillanati, lehetőségei, amivel oda is érhetsz. A teremtés egy belső kép, amiben erősen hiszel, és nem gondolatok csapongása, mérlegelés, alkudozás Istennel.

• Fogadd el, hogy az idő nem elménk akarásának függvénye.  Az idő magába szövi karmikus feladatainkat, felismerésekre buzdít, hol azzal, hogy megkaphatunk valamit, hol azzal, hogy elveszítjük. Az idő a karmikus folyamatok testvére, belső folyamatokat igyekszik kiváltani, segíteni. Ha felismered, hogy valami felkavarodik benned, valami beindul benned, akkor épp reagáltál ezekre a folyamatokra. Ne az időt próbáld torzítani – visszavágysz a múltba, előre vágysz a jelenbe – hanem a jelenben fürkészd önmagad, segíts az időnek! Az idő célja, hogy új dolgokat fedezz fel önmagadban. Amint el kezdesz együttműködni, megváltozik az idő érzékelése, átáll az oldaladra, mert csakis erről szól: önmagad felfedezéséről, belsőd fejlesztéséről. Adj magadnak időt azzal, hogy odafigyelsz magadra, és arra, mit üzen neked az élet!