Az őszinteség önmagunkkal szemben feszítő, szorító béklyók nyitja. Ha hoznak is fájdalmat felismerései, ez a fájdalom könnyebben átmosható mosollyá, mint amit a feszítés, szorítás, kötöttség okoz, ha a béklyók zárva maradnak…

Tisztelt Uram!

Jól meg tudja keverni a gondolataimat, amit élvezettel szemezgetek azután is, hogy már elköszöntünk egymástól, és közben figyelem magam, mi mindent engedek meg megmozdulni magamban, és sokszor dönget olyan kapukat akaratlanul is, amik mögé elzártam magam, és nem mindig találom el, megengedhetem-e magamnak, hogy újra előjöjjek  a kapuk mögül. Bár némi félelemmel jár onnan kinézni, mégis hálás vagyok, hogy megmutatja, hogy vannak kapuk, lakatok – mert nem csak magamra zártam őket, de el is feledkeztem arról, hogy ott vannak, és szabadulni próbálni csak az tud, aki rájön, hogy kapuk, falak mögött van.

Mióta megismertem, még jobban foglalkoztat az idő, még jobban foglalkoztat, mi minden van ránk hatással és mire, hogyan reagálunk, s bár megengedni nem mindig merek magamnak gyengéd érzéseket  – jól megtanultam fiókba zárni őket –  mégis Ön időnként elfeledtetni velem a zord időket, amik félelmet keltettek bennem, amik miatt bezárkóztam, és olyan bizalom érint meg, amitől újra ver a szívem, és  persze, hogy Önre vigyázzak, ismervén elveit és életmódját, nehogy tolakodásnak érezze szívverésem hangjait, gyorsan visszazárom a fiókot, mert fontosabbnak érzem a barátságát, mint saját nyiladozásaimat. Ha nem Ön lenne a fontosabb, valótlanok lennének a bennem mozduló érzések, amik ezer szemmel figyelik, nehogy megbántsák, nehogy olyan helyzetbe hozzák, amit nem akar.

Érdekes megfigyelnem, hogy az ad erőt, amikor úgy érzem, szívesebben hagynám újra nyitva a kapukat,  de vissza kell csukni, hogy látom mennyi belső mosolyt jelent Önnek a barátságom, az, hogy vagyok  távolból, és ezért  megéri visszazárni a lakatokat, még akkor is, ha megláttam újra, hogy  tárt kapukkal színesebb a világ,  és emlékezni kezdtem, hogy ezért voltam sokszor oly vakmerő életem során, mert az ilyen színek hoznak lelkesedést, kreativitást, fényt, és visszagondolva a múltra megértettem, az rak bilincset ránk, ha félni kezdünk, hogy a színeket elveszíthetjük.

Miközben azon töprengtem, hogyan lehet ily vizeken egyensúlyban evezni a színekkel, segítségemre siettek gondolataim, mint egy mentőöv hullámok idején, és ily formában kezdtek beáramolni:

Minden okkal születik, és az okok gyönyörű rendben sorakoznak. A bonyodalmat az okozza, ha időben nem sikerül elhelyezni őket. Ha jobban sikerülne megérteni az időt, rögtön minden helyére kerülhetne, ami most úgy tűnik, nincs helyén.

Ezektől a gondolatoktól újra fellélegeztem, újra az idő fürkészése felé fordítottam figyelmem, hogy megtaláljam, minek, hol van benne helye. Bízom abban, hogy jól aludt, és békés mosollyal örvendezteti meg mindazokat, akikkel találkozhat a mai nap folyamán. Oly sokat tudok tanulni Önnel sétálgatva az idő lépcsőfokain4 Bármi megélést is tartogat számomra mindez, már értem, az idő miért engedte meg Önt nekem …  Köszönöm!