A megfelelő cipellő

Ma reggel barátokkal arról beszélgettünk, hogy többen is érzik, hogy mozdulni kellene, költözni kellene, új munkahely kellene, valamiben változtatni kellene, de közben, ha az ember megvizsgálja a régi fészket, régi kapcsolatot, régi munkahelyet, nem mindenkinek vannak benne tragikus állapotok, ahonnan fejvesztve menekülni kellene, belül mégis forrong valami, ha lehetőségek nem is nyílnak mindenkinek tényleges lépésekhez.

Egy remek hasonlat érkezett a fejembe az ilyen helyzetre.

Amikor gyerekek vagyunk, és nő a lábunk, hiába van kedvenc cipőnk, hiába nem ment még tönkre, amikor nő a láb, és kezd már szűk lenni, a szépségéért, a megszokásáért, a ragaszkodásért egy bizonyos fokig tűrjük még a kényelmetlenséget, amit hoz, de ahogy a lábunk nő tovább, fel kell adni. Le kell cserélni másik cipőre, és abból kell keresni, ami az aktuális láb méretünkhöz kapható a piacon – ízlésünknek, lehetőségeinknek, funkciónak stb. megfelelően.

A tudatosságunk ugyanígy működik. Fel sem tűnik, mennyi mindent tanulunk az életben nap, mint nap. A kapcsolataink rezgése, életünk rezgése, életterünk rezgése változik, mint ahogy gyerekkorban nő a lábunk, és kinövünk élethelyzeteket, tanulási folyamatokat, szerepeket, élettereket. Az eklipszek (hold- és napfogyatkozás) mindezt most felerősítették, és bár az elme ragaszkodik az építményéhez, az építmény sok helyen kezd remegni, omladozni, és ez hatással van mindenre: elvárásainkra, értékeinkre, megéléseinkre, hangulatunkra, félelmeinkre… a világunkra. Amíg csak pár dolog mozdul, tudat alatt kompenzálni kezdünk, kompromisszumokat hozunk, „csukott szemmel”, vakon járjuk a megszokott utat, nehogy túl sok minden feltűnjön. Amikor azonban lelkünk vágya kisebbségbe kerül elménk építményével szemben, feje tetejére állhat a nyugalmunk.

Jönnek a jelek: feszültség, szomorúság, elégedetlenség, kudarc élmények, „nem találom a helyem” érzet, menekülnék a bőrömből, az életemből pedig csak kinőttük a cipőt – kinőttünk valami elménk gyártotta építményt, meggyőződést, tervet, szerepet, személyiséget, megélést, feladatot stb. és a lélek feszeng a testben, aminek egyre erősebb jelét adja.

Mai üzenet:
Nem feltétlenül kell azonnal elköltözni, elválni, felkerekedni, de feltétlenül szükséges alaposabban szétnézni önmagunkban, magunkban: Hogyan is élek? Hogy telik egy napom? Hova lettek az egykori álmaim? Milyen gondolatok kötnek le? Mit szeretnék, és helyette mivel érem be? Ha ilyen belső gondolatokat őszintén megmozdítunk a korábbi robotias, megfelelési kísérleteinkkel szemben, az MÁR változás, az már vezethet lelki béke irányába. Ennek a belső vizsgálatnak most van itt az ideje. Most kell önbizalmat, belső erőt gyűjteni. Számtalan döntésnek most kell megszületnie ahhoz, hogy jövőre lépni is tudj.

Év végére újra össze fognak szaladni elintézetlen dolgok, nehezebb lesz befelé fordulni, és reális képet alkotni. A mostani időszak a tervezés időszaka, a vetés időszaka. Gondold át ki vagy, ki lehetnél, hogy élsz, hogyan is élhetnél, gondold át milyen értékeket érdemes kidobni, és mire érdemes lecserélni őket. Keresd meg a saját cipellődet, abban fogsz tudni kényelmesen tovább lépdelni


Klikk a képre

Klikk a képre


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!