Amikor az ember nem látja tisztán, hogy merre is visz az útja, akkor általában olyan kapaszkodókat keres, amikről úgy gondolja, hogy segítenek eligazodni az élet dolgaiban, vagy legalábbis megkönnyítik a történések feldolgozását, elfogadását, megértését.

Már jó ideje izgatja a fantáziámat a számok mögött rejlő varázslatos világ és lenyűgöz a szakrális geometria mindent egységbe foglaló letisztult rendje. Úgy érzem, ebben van az Univerzum lényegének a kulcsa, annak ellenére, hogy gyakorlatilag semmit nem tudok az egészről.

Karácsony előtt elhatároztam, hogy meglepem magam egy új képpel, mert megérdemlem. Szerettem volna valami olyan személyes dolgot tenni a szobám falára, ami nemcsak szebbé teszi a környezetemet, hanem folyamatosan üzen is nekem a számok mágikus világából. Nem volt határozott elképzelésem, de úgy éreztem, hogy a mandalák között érdemes keresgélnem.

A neten szörfözve bukkantam Pál Ágnes mandalafestő oldalára (mandalavilag.hu) és első látásra egyszerűen beleszerettem a munkáiba. Még aznap felhívtam és megkértem, hogy készítsen nekem egy életvirág mintázatú személyes mandalát.

Nem kellett hozzá mást tennem, mit megadni a nevemet és a születési adataimat. Elbeszélgettünk egy kicsit arról, hogy milyen folyamatok alakították/alakítják mostanában az életemet, mihez szeretnék segítséget kapni és pontosan hova is szánom a képet. Már az első beszélgetés alkalmával érezhető volt, hogy ez a kép valóban nekem és rólam fog szólni, az én rezgéseimre lesz hangolva.

Néhány nap múlva Ágnes visszahívott és mesélt arról a színvilágról, ami a nevem és a születési adataim alapján engem jellemez: melyek a meghatározó színeim és a hiányzó árnyalataim, amiknek a beépítésére kiemelt figyelmet kell fordítanom. Döbbenten hallgattam, hogy így „ismeretlenül” is menyire pontos képet festett a belső világomról. Elmondta, hogy a mandala segít összehangolni ezeket a meglévő és hiányzó energiákat, ami aztán kihat az élet minden szintjére és segít megtalálni a helyes utat, a megoldásokat.  Ágnes úgy fogalmazott, hogy a mandala nem más, mint Isten mosolya.

Nagyon izgatottan vártam, hogy elkészüljön a munka. Már biztos voltam benne, hogy nemcsak egy szép képet fogok kapni, hanem egy teremtő társat, egy segítőt a mindennapjaimhoz, bár eleinte nem is tudtam, hogyan kezeljem ezt a dolgot. Amikor hazahoztam, úgy bántam vele, mint egy műtárggyal, amiben elsősorban gyönyörködni szeretnék, és feltettem arra a helyre, ami a legkézenfekvőbbnek tűnt.

Egy hónappal később a barátnőim segítettek abban, hogy a valódi helyére kerülhessen, az ágyam fölé. Magamtól nem jutott volna eszembe, hogy végleg száműzzem onnan a korábban ott lógó lehangoló, régi képet. Abban a pillanatban, ahogy megtörtént a csere, érezhető volt, hogy a Mandala most kelt igazán életre, és elkezdte betölteni a teret. Gondolom nem véletlen, hogy időben ez pont a válásom előestéjén történt, vagyis amikor formálisan is lezárása került a régi életem és elindult számomra egy új időszámítás.

Azóta is intenzíven „dolgozik”. Valahogy úgy érzem, hogy mozgósítja, kordában tartja a meglévő erőforrásaimat, ugyanakkor segít összeszedni azokat az elveszett, vagy elfeledett darabjaimat, amelyekkel azzá válhatok, aki eredendően vagyok. Emlékeztet és tanít egy másik síkon. Olyan, mint egy multidimenzionális tükör, amibe belenézve megcsillannak adottságok és lehetőségek. Már csak tőlem függ, hogy hajlandó vagyok-e időt, energiát szánni a kibontásukra.

Tantusz – 2017. február 01. “Amikor leesik a tantusz’