Vannak időszakok, amikor rá sem nézek a kristálykoponyákra, mert egyszerűen nem tudom bedolgozni a hétköznapjaimba, a megéléseimbe a rengeteg információt, ami eljut hozzám, aminek nem is a mennyisége sok, hanem a mélysége. Mit kezdjek egy multidimenzionális létformával a napi teendők szintjén, amikor a kihívás a számlák kifizetése, a rengeteg külső impulzus kezelése és belső értelmezése? A válasz pedig: pont ebben tudnának segíteni olyan gondolatok, amik teljesen idegenek a hétköznapi megélésektől, mert kivezetnek azokból a gondolati kátyúkból, megélési sablonokból, amiből régi módszerekkel sokkal nehezebb kibillenni.

Egészen egyszerűen lefordítva: egy mélyen a kátyúba ragadt szekérrel sokkal nehezebb kikecmeregni a kátyúból, mintha átszállnánk egy repülőre, amibe ha annyira ragaszkodunk hozzá, a szekeret is berakhatjuk.

Mivel többeket elriasztanak a kristálykoponyák, nem róluk fogok írni, de élek a lehetőséggel, hogy leírjam, hogy bármi közvetít, sohasem ténylegesen a közvetítő tárgyakról, entitásokról, vagy akár emberekről van szó, hanem mindig energiákról, amik át tudnak folyni rajtuk. A képek, a tárgyak, a fák, a természet, egy médium vagy akár egy mandala, bármi, ami látható a fizikai szemünkkel, könnyebben tud befogadóvá tenni minket, könnyebben tud elérhetővé tenni számunkra láthatatlan energiákat, mivel így van hozzájuk valami „megfogható híd”. Az energia, az üzenet azonban mindig egyetlen forrásból érkezik, ami ugyanaz, de nem egyformán tudunk kapcsolódni vele, ezért vezet hozzá olyan sokféle út.

Hiszek az energiák transzformáló erejében. A Kryon fordításokhoz ezért rakok fényképeket, hogy az energiák még könnyebben tudjanak áramolni azokról a helyekről, ahonnan az üzenetek kiindulnak, hiszen semmi sem véletlen! Az sem, hogy ott kerülnek olyan megfogalmazásba, amit mi is tudunk értelmezni. Az energia áramlása olyan, mint egészen különleges magok vetése. Nem feltétlenül láthatóak azonnal hajtások, és nincs feltétlenül rögtön learatható gyümölcse. De egészen bizonyos, hogy lesz!

Ilyen értelmezésben szeretnék írni az időről, és a megosztásról, ami ugyanúgy energia, mint bármi más.

Az energiák szintjén nem minden arról szól, aminek látszik. Pontosan ez az egyik jellemzője a multimenzionális létformának. Szóval tartunk valakit egy elfogadható témával, de közben rejtett kódokkal, szavakkal, képekkel olyan energiákat mozgatunk meg, amik egészen másról szólnak, amik a repülőbe szállást készítik elő egy elkeseredett napon, amikor a kátyú már túl mély lesz a szekérnek.

Az idő pereg, a pillanatok hozzák a történéseket, és hogy mi lesz belőlük időtálló a mi világunkban, az csakis a mi megosztásainkon múlik. Mit adunk át belőle másnak? Hogyan adjuk át? Hogyan kerül átvételre?

Ha kapok egy zacskó cukorkát, és mind én falom fel, akkor csak nekem okoz a zacskó cukorka örömet. Ha megkínálok belőle másokat is, akkor ahányan esznek belőle, annyi emberből vált ki valami pozitív impulzust ugyanaz a zacskó cukorka, vagyis tulajdonképpen az, akitől én is kaptam. Így működik az energia, így működik a Teremtő erő, kart karba öltve az emberi lényekkel a megosztás képességén keresztül. Így működik az idő is. Mit osztasz meg? Mit teszel tartósabbá a megosztásaidon keresztül? Panaszkodást? Örömteli gondolatokat?

Minden csak egyetlen pillanat. A következő pillanat már mossa is magával, az új történésekkel, amik lehetőséget adnak arra, hogy másra figyeljünk oda. Mi mégis kiragadunk emlékezésre, megosztásra méltó pillanatokat, gondolatokat és azoknak hosszabb élettartamot adunk azáltal, hogy visszaemlékszünk rájuk, emlegetjük őket, beszélünk, írunk róluk. A tudatos létben fontos odafigyelni az efféle teremtésünkre: mit teremtünk magunknak és másoknak a megosztásainkkal? Vagy épp mitől fosztunk meg másokat megosztásaink hiányában? Mivel töltjük meg a lineáris időt, ami a mi emberi megosztásainknak kiváló lehetőség addig, míg át nem váltunk az idő egy teljesen új értelmezésére, és csak a MOST-ban kezdünk élni?

A Kryon üzenetek, és más Felsőbb Szintű Lények nem várják tőlünk, hogy rögtön megtegyük, amiről üzennek. Annyit kérnek, kezdjünk el megfelelő irányba állni. Kezdjük el felismerni azoknak a bizonyos gondolati kátyúknak a buktatóit, a szekerünk alkalmatlanságát, és nyissunk a gondolat felé, hogy repülni is lehet, és pont az IDŐ felhasználási módja fogja megadni azt, hogy át tudjunk szállni egy repülőbe. Az idő, amit el kezdünk olyan minőségekkel megtölteni, amiben egyre kevesebb a kátyúformáló, elutasító, lehúzó, negatív gondolat, megosztás.

Egyszerűbben fogalmazva, ha szeretnénk felemelkedni egy lufival (kikerülni a kátyúból), és mániánk, hogy mindenfélével megtöltsük (a szekerünk, az idő értelmezésünk) akkor legalább annak legyünk tudatában, mivel töltjük teli a lufit: kavicsokkal, vagy gázzal, mert ettől függ, fogunk-e repülni.