A király és a négy feleség (tanmese)

Mind szeretjük a meséket, és szeretjük a bölcsességeket. Ezért szeretjük a tanmeséket…

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király, akinek négy felesége volt. A király egy napon megbetegedett, ágynak esett, érezte már nem sok ideje van hátra, és nagyon félt, hogy a halál utáni létben magányos lesz, így megkérdezte negyedik feleségét, akit a legjobban szeretett, és elárasztott gyémántokkal, arannyal, elegáns ruhákkal, meghalna-e vele együtt, hogy együtt mehessenek a halál utáni létformába. A negyedik feleség azt felelte:” Sajnálom, ezt nem tehetem meg, és otthagyta a királyt.

A király a harmadik feleségét is szerette, akire nagyon büszke volt, akivel sokat kérkedett a szomszédos királyságokban, így behívatta és megkérdezte tőle: „Elkísérnél engem a halálba?” A harmadik feleség így felelt: ” Túlzottan szeretem az életem. Sajnálom, nem mehetek veled, halálod után pedig újra férjhez fogok menni.”

A második feleség mindig a király rendelkezésére állt, amikor segítségre volt szüksége, így a király megkérdezte: „Elkísérnél engem a halálba?” A második feleség így felelt: „Sajnálom, de most nem segíthetek. De annyit tehetek, hogy megszervezem a temetésed, és elkísérlek az utolsó utadra.”

Ekkor egy hang szólalt meg, és azt mondta „Én veled megyek, és követlek téged, bárhová is mész, akár a halál utáni létformába is.” A király felkapta a fejét, az első felesége volt az. Ezzel a feleségével foglalkozott a legkevesebbet. Elszégyellte magát, és így szólt: „Sajnálom, többet kellett volna foglalkozzak veled. Több figyelmet kellett volna szentelnem neked életem során.”

A mese tanítása

A történet erkölcsi mondandója, hogy mindannyiónknak négy felesége van.

A negyedik feleségünk a testünk. Szeretjük feldíszíteni szép ékszerekkel, szép ruhákkal, de végül a testünket nem vihetjük magunkkal a halálunk utáni létformába.

A harmadik feleség szimbolizálja a szerzett dolgainkat. Oly sok időt töltünk azzal, hogy minél több mindenünk legyen, de végül ebből semmit sem vihetünk magunkkal halálunk után. Megfogják kapni mások, el kezdik szétosztani, ezért mondta  a harmadik feleség, hogy újra férjhez fog menni.

A második feleség a barátok, és a család, akikben bízunk, akik mindig megjelennek, ha szükségünk van rájuk, de ők sem kísérhetnek minket tovább, mint saját temetésünk, ahol elbúcsúztatnak minket.

Az első feleség szimbolizálja a lelkünket. Általában a lelkünket elhanyagoljuk, nem figyelünk rá életünk során. A lélek az, ami követ minket halálunk után is.

Figyelj oda a testedre, élj egészségesen, élvezd mindazt, amit megszerzel életed során, élvezd a kényelmet, amit mindez nyújt, szeresd barátaidat és családod, viszonozd az ő szeretetüket, de ne felejts el foglalkozni a lelkeddel sem! Tápláld a lelked, adj időt magadnak, mikor egyedül vagy, és csak a lelkeddel foglalkozol, mikor imádkozol, mikor meditálsz, mert

a lelked életed forrása és leghűségesebb barátod

Forrás: videó

2 thoughts on “A király és a négy feleség (tanmese)

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!