A boldogság választás kérdése

Olyan időszakot élünk meg, amikor sorra nyílik meg egyszerre több energetikai réteg is, és ezekbe beleesnek régi, erős mágiával foglalkozó életek, konfliktusok, kötések oldódásai, egykori döntések, tisztulásai is, ezért többeknél lehetnek energetikai támadások – balesetek, veszteségek, furcsa csípések, kellemetlen élethelyzetek, szétválások, amiket ha nem sikerül helyrerakni, érzelmileg megérintik az embert, és visszaránthatják régi energiákba. Emiatt fontos a józan ész, a rálátás,  megértés elérése, mert enélkül túl sok érzelem mozdulhat meg, ami könnyen elvakít és eltérít.

Tegnap itt volt nálam egyikőtök, és neki fogalmaztam meg a következőt, ami azóta is itt cseng a fülemben:

Olyan ez, mint amikor egy mozgólépcsőn haladtok, aminek megvan ki, melyik lépcsőfokán ücsörög, és akkor is halad valamerre. A mozgólépcsőnek azonban falai vannak, ha valóban haladni szeretnétek,  kitörni onnan nem tudtok, legfeljebb aki ambíciózusabb, arrébb löki a többieket, és próbálhat előzgetni, felfelé törtetni, a falakon belül.

Most rés nyílt a mozgólépcsőn. Jó párotokat egyszerűen kilökött róla a Sors, hogy mutassa arra is van út, és próbáltok kiabálni a többieknek, hogy ugorjanak! Próbáljátok elmondani nekik, hogy a mozgólépcső haladása nem valós, csak ücsörögnek rajta, és elszenvedik, ami átvonul rajtuk. Kéritek őket, hogy ugorjanak, mert falak nélkül lehet igazán haladni, de nem ugranak. Akkor sem, ha ti nagyon szeretitek őket, és hiányoznak nektek. Végig kell néznetek, ahogy ülnek a lépcsőkön értetlenül, az üldögélés kényelmét élvezve, és elviszi őket a mozgólépcső. Ez nehéz időszak sokatoknak.

Lehet, hogy a mozgólépcső lineárisan felfelé halad, és olyan, mintha előrébb haladnának, akik rajta ülnek, de ők lesznek azok, akik a lépcső tetején szomorkodva fognak álldogálni, mert amit elértek vele, nem boldogítja őket… ti pedig, akik leugrotok az ismeretlenbe, most lehet, hogy egyedül érzitek magatokat, elveszetten, meg nem értetten, de mosolyogni fogtok helytől, rangtól függetlenül…

 

A mozgólépcsőn haladók egyre kevesebb színben fognak gondolkodni. Sokaknál fogjátok észrevenni az érzelmi intelligencia hanyatlását. Nem tudnak mit kezdni érzelmi színkavalkádokkal, érzelmi mélységekkel, egyszerűen lebénulnak, kommunikációra képtelenül haladnak a mozgólépcső tempójában, sokszor csukott szemmel, mert már nem tudják elviselni a gondolatát sem, hogy döntéseket kellene meghozni. Majd viszi őket a mozgólépcső, ahogy eddig is tette, nekik az is elég.

Változik az idegrendszerük, és a gondolkodásuk egyre lineárisabbá válik – képtelenek lesznek egyszerre több dolgot megoldani, több dologra odafigyelni, így a multidimenzionális energiákat nem tudják értelmezni.

A népességetek, a világotok ketté fog szakadni – leegyszerűsödő emberekre, és multidimenzionálisan működő emberekre. Ez a változás nem tiszteli a lineáris rendszereket – mint párkapcsolat, rokoni kapcsolatok, barátságok – ez a változás azt keresi, kinek van küldetése az új világ felépítésében.

Most még fontosabb a tudatosság fejlesztése, a hit, belső erő fokozása, mert enélkül ezeket a folyamatokat nagyon nehéz megérteni, megélni



Klikk a képre

Klikk a képre


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!