A belső templom jelentősége (Kryon)

2017. februárjában Lee Carroll és csapata Egyiptomban járt. A következő üzenet a Szakkarai templomnál érkezett, annál a templomnál, melyet az első piramisnak tartanak, mely építmény a kvantum technikák alkalmazásának remek példánya.

Szakkara, Lee Carroll (fényképezte: Murányi Mónika)

Üdvözletem Kedveseim! Kryon vagyok, a Mágneses szolgálattól. Itt vagyunk a napon, egy híres piramisnál, az elsőnél, melyet egy briliáns építész alkotott, aki létrehozta egész Egyiptom számára a modellt. Ennek hatására felteszek egy kérdést: Mi a modell, a ti templomotokhoz?

Egy rövid csatornázás következik, ami feltesz néhány kérdést, és úgy válaszolja meg őket, ahogy még sohasem hallottuk.

Kedveseim!. A kommunikáció alapja Veletek és Istennel multidimenzionális. Mindig is az volt. Nézzétek az Egyiptomi történelem csodáit! Ők felismerték, hogy Isteneik multidimenzionálisak voltak. Ez adott nekik egy olyan kommunikációs módot, mely túlmutatott mindazon, ami 3 dimenziós.

Már évek óta tanítok egyfajta ezoterikus megközelítést, ami nagyon zavaró tud lenni. Elsődleges, hogy a Szellem kvantum, vagy multidimenzionális, míg ti a 3 dimenziós létformában működtök. Ez pedig azt jelenti, hogy a kommunikáció zavaró módokon érkezik hozzátok. Van, hogy metaforikus, van, hogy nagyon is direkt, de ahogy már mondtuk nektek korábban, a kulcs mindig az időzítés. Rengeteg üzenetet adtunk át nektek az időzítésről, bátorítván benneteket, hogy ne cselekedjetek túl gyorsan olyan utasításokra, amik meglehet a jövőre vonatkoznak.  De a kérdés mindig ugyanaz. “Mikor?” Majd ehhez hozzáadjátok mindazt – ami nagyon komplex – amit mi az Akasha krónika sajátosságoknak nevezünk.

Ha volt előző életetek, bármelyik civilizációban, és belenéztek abba az életbe, mit fogtok érezni? Ha éreztek bármi energiát, amint eléri az emberi agyat, azonnal működésbe lép a „csinálj valamit!” késztetés. Ez jellemzi az Emberi Lényt. Ha bármilyen energiához juttok, ami multidimenzionális, még ha saját Akasha krónikátokból érkezik is, azonnal cselekedni akartok, hogy érezhessetek valamit. Ha éppen túlzott lelkesedés fog el benneteket valamivel kapcsolatban, még ha nem is értitek, az első dolog, amit tesztek, hogy megkérdeztek valakit “mit kezdjek ezzel?”, ahelyett, hogy mondjuk várakoznátok.

Nos, most, adjatok mindezekhez egy másik komplex dolgot, a szinkronicitást! Így meglesz az Akasha energia, ami ad nektek esetleg üzeneteket a Szellemtől; mellette ott lesz a 3 dimenziós időképetek, és a varázslatos szinkronicitás. A szinkronicitás eltervezett lehetőség. Adjátok ezt mind össze, és megkapjátok a legösszezavaróbb puzzle-t, amit csak adni lehet egy jelenkori fénymunkás számára, és jön a “Mit tegyek?” “Mikor tegyem?” stb.

Hadd adjak választ nektek: mindennek a templomotokhoz van köze, az a multidimenzionális információ vevője. Most megint megkérdezem tőletek: Ti építettétek a templomotokat?

Még ha csak gondolati templomról is van szó, ti építettétek? Milyen nagy? Van benne öröm? Szól benne bármi önmagatok értékeléséről? Minél eredetibb a templomotok, annál jobban lesztek képesek a vételre, megválaszolni mindezt.

Vannak néhányan az ezoterikus világban, akik nem tesznek mást, mint vevőként vesznek dolgokat és cselekszenek, mindezt úgy, hogy nem értik, és soha nem is fogják megérteni, hogy az, aki igazán vevő, és elemeire tudja bontani ezt az egész rejtélyt, az maga a templom. Mindig is az volt az. Vannak olyan kultúrák, melyek éveket töltöttek azzal, hogy kifejlesszék templomukat, mielőtt engedélyt kaphattak bármi cselekvésre. Ha megnézitek a Tibetieket, és meglátjátok, hogy születésüktől kezdve kapják a kiképzést arról, hogy a templomunk saját magunkban van, az ad egyfajta megközelítést, információt, hogy meglehet jobb templomot kellene építenetek. Mert ez a belső templom a vevő és ez fogja kibontani az üzeneteket. Ez a varázslat a kommunikációt illetően.

Mit döntötök: hisztek benne? Vagy csak szép szavaknak tartjátok? Vagy ez a valóságotok? Választhattok.

De épp most adtam meg a választ egy talányra, amiről évek óta sokan kérdezgettetek. És ez így van. (Forrás: Kryon honlap)

Szakkara, Lee Carroll csapata (fényképezte: Murányi Mónika)

Milyen remekül mutatja be ez az üzenet, hogy ahhoz, hogy előrébb tudjunk lépni, az első lépés önmagunkban rendet tenni, önmagunkhoz megfelelően, tisztelettel viszonyulni. Ezután tud csak elindulni a “megfelelő” kommunikáció, mely helyreállíthat egy magasabb rezgésű létformát, amit most mások érdekektől függő “templomai” irányítanak sokunkban, rajtunk keresztül.

A működésbeli változáshoz első lépésben a kiinduló pontot kell megváltoztatni, öMAGunkhoz kell visszatérni, és ez nem megy egyik napról a másikra. Magával a működésforma legfontosabb részével kell kezdjük, és ez a belső templomunk, a hitünk, az értékrendszerünk –  a közvetlen Kapcsolat helyreállítása.

Szakkara mindig is lenyűgözött. Mikor évekkel ezelőtt ott jártam, semmit sem éreztem abból, amit megmutathatna, mert tele voltam elvárással, akarással. Azt olvastam róla valahol, hogy egyfajta kvantum gépezet volt. Olyan tudást testesít meg, amit egyszerűen nem értünk. A hozzá visszavezető útról szóló üzenete azonban  mutatja, hogy a vevőkkel van a gond. Az adás megy, adja a jeleket továbbra is. Nekünk kell változnunk, hogy megérthessünk csodákat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!